2017. ápr 28.

Forródrót II.

írta: _Maverick
Forródrót II.

forro-drot.jpgElérkezett az idő ismét egy csokorra való olvasnivaló átadására. Pontosabban: az idő már sokkal korábban is elérkezett, csak gépelni ne kellene mindehhez... Az ajánlót két blokkra lehet bontani: az elsőben néhány elgondolkodtató, a népszerű álláspontokkal részint szembemenő külföldi írás szerepel a legkülönfélébb témákban a gondolatébresztés és az információs-buborékok tágítása céljából; a második blokkban pedig a magyar politikával foglalkozó, különböző okokból érdekes cikkek kaptak helyet, némelyek a blogon korábban megjelent gondolatok illusztrálására. Vágjunk is bele!

1. Az elmúlt hétvégén világszerte zajlottak megmozdulások a „Menet a Tudományért” mozgalom jegyében. Mindezt az amerikai politikai életet egyre inkább maga alá gyűrő tudományellenes szemlélet váltotta ki, amely az elmúlt hónapokban folyamatosan szedi áldozatait legyen szó a Környezetvédelmi Hivatalról vagy éppen a Föld megfigyelését célzó NASA küldetések költségvetésének megvágásáról. Jeremy Samuel Faust nem is kérdőjelezi meg az ezen trendekkel szemben való állásfoglalás fontosságát, ugyanakkor jogosan világít rá arra, hogy a mindent elsöprő, már-már vallásos lelkesedés és a józan kritikát is nehezen tűrő kiállás nehezen hozható összhangba a tudomány szellemiségével. Fontos lenne, hogy rendbe hozzuk társadalmi szinten a tudománnyal való viszonyunkat, mert jelenleg ez minimum problémás.

The Problem With the March for Science

„The March for Science, and the somewhat mindless glee that was on display, is entirely antithetical to the idea of science as a whole. For one thing, scientists are legendary flip-floppers. That’s actually a strength of genuine science, not a weakness. When the facts change, opinions must follow suit, not vice versa. We need to work to fix the problems of poor research and science comprehension if we’re ever going to have a reasonable case against those who disparage science, and as the march showed, we still have plenty of work to do on this front.

This does not render science deniers correct on any particular topic. Far from it. They indeed remain the primary enemy and are wrong on the issues a staggering majority of the time. But in the long run, the propagation of bad science that feels like good science—and the inability or unwillingness of well-meaning progressives to distinguish it from the truth—only strengthens the hand of the opposition.”

2. Tom Dichter 50 éven át dolgozott különböző segélyszervezeteknél. Éppen ez a tapasztalata mondatja vele azt, hogy a jelenlegi formájában a segélyezési rendszer mind működésében, mind céljait és szellemiségét illetően fenntarthatatlan, és az esetek egy nem elhanyagolható hányadában haszontalan. A szépen lassan iparággá váló tevékenység véleménye szerint nem a megfelelő célokért és nem a megfelelő módszerekkel küzd. Amint arra nagyon helyesen rámutat: ez nem olyan mint az autóipar, nem lehetne cél az, hogy az „iparág” folyamatosan bővüljön és fennmaradjon... Optimális esetben a tudás- és technológiatranszfer után a külső segítségnek távozni kellene a jól végzett munkát követően. Egy külföldiekből álló szervezet soha nem lehet sikeres egy ország újjáépítésében. A Trump adminisztráció most jelentősen megvágja a hasonló célokra fordítható keretet, azonban a szerző szerint mindezt éppen nem a fentebb vázolt elvek mentén teszi...

I’ve worked in foreign aid for 50 years—Trump is right to end it, even if his reasons are wrong

By far the most important conclusion to draw is that if the goal of development aid to poor countries is to be met, our agencies need to become smaller, not larger; we need to take a back seat and “do” less. Indeed someday soon, we need to prepare to go out of business. No industry wants to hear this, but aid is not like the auto industry. It was meant not to last. If there is a useful way forward for aid, it is to recall its original reason for being; As British scientist C.P. Snow said some sixty years ago, aid should be about people “who will muck in as colleagues, who will pass on what they know, do an honest technical job, and get out.”

It is too bad that the Trump administration wants to keep those parts of our foreign assistance that have nothing to do with development (the billions to Israel and Egypt, Afghanistan, Iraq, and Pakistan), but if aid is cut—even for the wrong reasons—to those nations where the evidence of its ineffectiveness goes back decades (almost half of the 48 countries on the UN’s Least Developed Countries list have been on it since the list began in 1971, e.g., Haiti, Malawi, Guinea, Benin, Niger, and others), there is a good chance that at least some of these countries will have a real incentive to take charge of their own future.

3. Az egyetemi szólásszabadság, „píszí”, safe space téma olyan hévvel pörög az itthoni online szférában, mintha Magyarország minimum Berkeley egy kerülete lenne... Ebben a kérdéskörben annyi elképesztően rossz, elfogult és hangulatkeltő írás születik, hogy örömmel osztok meg egy olyat, aminek tényleg van valamennyi hozzáadott értéke. A szinte mindig kiváló Andrew Sullivan jelszavak helyett konkrét példákkal él, és kontextusba helyezi ezt az egész jelenséget.

Nem kicsit ijesztő az a groteszkbe hajló levél, amit egy bizonyos felszólaló előadása ellen tüntető hallgatók írtak a Pomona College elnökének. Ebben azt a „gondolatot” fejtik ki, miszerint az objektivitás történelmileg a fehér elnyomás eszköze volt mindig, a nagybetűs Igazság pedig az európai-nyugati világ felvilágosodásban gyökerező terméke... azon felvilágosodásban, amely a „fekete és barna” embereket nem is vette emberszámba. Sőt, a tudomány mindig is azt a célt szolgálta „érvelésük” szerint, hogy úgynevezett tényeket segítségül hívva racionalizálja a rasszizmust, szexizmust, homofóbiát, stb. A végkövetkeztetésük? Ebben a világban már alig vannak igazi „tények”.

Ha mindezt párhuzamba állítjuk azzal, hogy részben éppen ezek a rétegek állnak ki hangosan a tudományellenes retorikával szemben, és elvileg a fejlődés pártján állnak, akkor egy egészen ijesztő és sötét katyvasz bontakozhat ki előttünk jövőképként... Lenne miről beszélgetnie magával az emberiségnek, amíg még nem késő!

The West is Up for Grabs

„The discovery of truth? “Historically, white supremacy has venerated the idea of objectivity,” the students write, “and wielded a dichotomy of ‘subjectivity vs. objectivity’ as a means of silencing oppressed peoples. The idea that there is a single truth — ‘the Truth’ — is a construct of the Euro-West that is deeply rooted in the Enlightenment, which was a movement that also described Black and Brown people as both subhuman and impervious to pain.” Recall the statement recited by the Middlebury mob? It rang a very similar bell: “Science has always been used to legitimize racism, sexism, classism, transphobia, ableism, and homophobia, all veiled as rational and fact, and supported by the government and state. In this world today, there is little that is true ‘fact.’” And so the very idea of a university — a place where good ideas chase out bad ones — is now the equivalent of racism.”

----------------------------------------

A gyűjtemény második blokkjában a magyar közélettel kapcsolatos írásokból szemezünk. Ezeket a linkeket javarészt a blog maroknyi ám annál lelkesebb aktív hozzászólójának köszönhetjük, de a hozzászólásokat rendszeresen nem böngészők kedvéért – és a későbbi kereshetőség miatt – érdemes őket csokorba szedve is tálalni.

1. Élre kívánkozik a meglepő módon a 444 alatt futó TLDR rovat legutóbbi írása, amely Simicska Lajos Indexszel kapcsolatos színre lépése kapcsán áttekinti többek között a magyar médiapiacon folyó csatározásokat és ezzel Spéder történetét is. Ezek az információk részletekben ugyan mind előkerültek az elmúlt évtized során, de érdemes a hangulatában a Maffiózókat megidéző írás segítségével folyamatában áttekinteni a történéseket és a mindig csak utólag észrevehető ok-okozati összefüggéseket. 

Orbán és Schmidt Mária benyelte volna az Indexet, Simicskának lépnie kellett 

2. Tamás Gáspár Miklós az elmúlt hetek felbolydulása és tüntetései után írt egy cikket a magyar politikai gondolkodás felett érzett aggodalmáról. Az írást könnyű félreérteni, könnyű belemagyarázni dolgokat, így ez nyilván sikerült is sokaknak a hozzászólók közül... Felvetődött az a valahol elvi kérdés is, hogy egy ilyen szituációban „szabad-e” kritizálni a kormányt kritizáló változásért kiállókat akkor, ha alapvetően a kritizáló is osztja azok hatalommal szembeni ellenszenvét. Személyes meggyőződésem, hogy nem csak szabad, de egyenesen kell is! Ahogy arra már több a blogon megjelenő bejegyzésben is utaltam (például a putyini rendszer mélyén megbújó és a személyétől nagyban független „szisztémáról” szóló „Konspirációs inga” címűben): bizonyos tendenciák, viselkedésminták nem egy kormányhoz, nem egy emberhez köthetőek, hanem sokkal mélyebbről, a társadalom általános szemléletéből, értékrendjéből – amelyre természetesen nagyban hatnak a közbeszédet uralók – fakadnak. Emiatt egy káros szemlélet, az abból táplálkozó rendszer túlélheti az adott személyi garnitúrát is. Különösen abban az esetben, ha a leváltáshoz használt eszközök, módszerek, jelszavak jellegükben nem különböznek a korábbiaktól... 

TGM: Elment az eszetek 

„De ha ezek az ifjú mozgalmak „Moszkvát” akarják „megállítani”, a deresedő jobboldal meg „Brüsszelt”, akkor ugyanabban a paranoid stílusban kezdenek egyre jobban hasonlítani egymásra. Főleg abban egyeznek meg, hogy közgazdaságtudomány, szociológia, történettudomány, összehasonlító művelődéstörténet, antropológia, politikaelmélet szerintük nem létezik – az emberiség teljes intellektuális erőfeszítése eddig színtiszta marhaság, a nemzetközi kapcsolatokról, a diplomáciáról, a hadviselésről, a geopolitikáról nem tudunk az égvilágon semmit. A politikai paranoia politikáját és publicisztikáját annak a kora középkori falunak a szellemi szintjén művelik hazánkban, ahol csak a pap tud olvasni, de ő is csak a nagybetűket.”

Mivel kapcsolódik a témához, érdemes lehet felidézni a blog egyik legelső (és valamiért mindmáig legtöbbet megosztott) cikkét, amely a netadós tüntetések kapcsán született arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy az ilyen megmozdulások tartós sikert eredményezzenek: 

A tüntetések természetéről 

„Összefoglalásképpen tehát azt mondhatjuk, hogy a történelmi tapasztalatok alapján az igen sokféle formát öltő sikeres mozgalmaknak három közös jellemzőjét azonosíthatjuk: széles tömegbázis; az ellenfél támogatóbázisának megbontása, „dezertálások” előidézése; változatos eszköztár.”

3. Schiffer András a Parlamentben messze az aktívabb és színvonalasabb képviselők közé tartozott. Ugyan már hátat fordított a pártpolitikának, megszólalásait érdemes figyelni, mert sokszor gondolatébresztőek vagy legalább vitaindítóak. Akár egyetért valaki a nézeteivel, akár nem: több ilyen emberre lennek szükség az Országgyűlésben, nem pedig kevesebbre, mert akkor legalább folyhatna egy intelligens, konstruktív diskurzus, ami érvekről, nem pedig politikai színjátékról szólna... 

Schiffer: Ne pórul járt oligarchák, és ne idegen erők, hanem a magyar nép váltson kormányt 

„Ha a politikai küzdelem azon múlik, hogy a maffián belüli pártütés miatt az egyik ki akarja lőni a másikat, akkor éppúgy jaj ennek az országnak, mintha külföldi csapatok akarnának rendet tenni Magyarországon.
[...]
Egy országnak, egy nemzetnek vannak a miniszterelnök személyén túlmutató, magasztosabb céljai is. S ha azt mondjuk, hogy bármi áron, de le kell váltani Orbánt, lehet, hogy azok az eszközök, amiket felhasználunk, agyonvágják ezeket a magasztosabb célokat is.
[...]
Az elmúlt egy évben még drasztikusabban szembesültem azzal - és ez a Jobbikot is sújtja -, hogy a magyar választók döntő része vagy a Habony-művek kreált valóságát, vagy a liberális média által kreált valóságot fogyasztja. S minden, ami nem ebben a két galaxisban történik - még akkor is, ha mindkét fanatikus tábor száma hála Isten csökken - az nincs, vagy csak nagyon töredékesen létezik.
[...]
Nem léteznek a nyilvános térben azok a megerősítések, amelyek arról beszélnek, hogy a fekete és a fehér között még van néhány árnyalat. Ezt a szellemi erőteret akarom felépíteni. Enélkül ugyanis lehetetlenség alapvető és tartós változást elérni.”

4. Szél Bernadettel is készült egy hosszabb interjú, ami elsősorban azért került fel a listára, mert kapcsolódik a blog előző bejegyzéséhez több ponton is. Egyrészt hosszan beszél a parlamenti kommunikáció és vita színvonaláról, másrészt még ő is kényszert érzett rá, hogy elejtsen egy ilyen mondatot: „én egyébként korábban sem fogalmaztam azért annyira PC-n”

Paks nem csak két-háromszor 4000 milliárd forintba kerül, hanem mindabba, amit most megélünk

„most már sorra előfordul, emberek nem mernek velem úgy találkozni, hogy telefonon megbeszélünk egy időpontot, leülünk egy nyilvános helyen, és ő elmondja, mi a probléma, hanem konspiratív módon kell ezt intézni az ő védelmében. Kezdem úgy érezni magam, mint a saját nagyanyám, akinek anno halkan kellett beszélni, mert szocializmus volt – gyakorlatilag ez a feeling jön vissza, elképesztő!
[…]
Nagyon érdekes, hogy az a viszonyrendszer, ami van, nem hasonlít egy parlamentre. Sokkal inkább egy iskolára hasonlít, amit nagyon utálnak a diákok, akik odajárnak, mert van egy szörnyű tanár, aki nem azt akarja, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból, hanem azt, hogy mindenki az ő elvárásainak engedelmeskedjen. Ez minden szempontból egy olyan helyzet, ami alkalmatlanná teszi ezt a közeget arra, hogy ott érdemi politizálás menjen.”

5. Végül Rudolf Péter következik, akit az Index szólaltatott meg. Remekül foglalja össze azt, amit én is gondolok a manapság oly kényszeres „címkézésről” és besorolásról, aminek eredményeként ma már szinte semmilyen téma nem lehet független a politikától, hiszen minden szájhoz, minden véleményhez tartozik egy láthatatlan biléta! (Erre egyébként Schiffer is utal a fentebbi cikkben.) 

Ha lehet, nem kérnék bocsánatot

„És tényleg nem érdekel, hogy ki hová sorol, és nem is akarok beszélni róla. Mi is az 1945 kapcsán ülünk itt, és egy ideje az én ide- vagy odasorolásomról beszélgetünk. Szerintem ez abszurd! Elmondom, mi érdekel: megpróbálom jól eljátszani a szerepeimet. Megpróbálok olyan történeteket elmondani, amikben benne van az, amit képviselek. Megpróbálom megnevettetni rosszkedvű honpolgártársaimat. Megpróbálom becsülettel felnevelni a gyerekeimet. És megpróbálom megtalálni a módját, hogy vissza tudjak adni valamit a szerencsémből – mert nagyon szerencsés ember vagyok –: sok alapítványban vagyok benne, de jó lenne ezeket a szándékaimat valahogy összefogni. A saját magam által belátható dolgokban intézkedem; azt halálosan unom, ha helyettem találják ki, ki vagyok és hol állok.

De arról például szívesen beszélek, mennyire zavar a korrupció, és sejtem, hogy miért nem veri ki a biztosítékot: azért, mert amíg az emberek többsége úgy érzi, hogy ha ők ülnének olyan pozícióban, maguk is ezt tennék, addig nem fogja elsöpörni a korrupciót a népharag.”

 --------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

Szólj hozzá

forródrót