Ahogy az emberek egyre csak küszködnek azzal, hogy megértsék a kellemetlen gazdasági változások és a nyomasztó politikai fejlemények egész sorát, egy aggasztó kép bontakozik ki: hatékonysággal és eredményességgel egy percig nem vádolható politikusok, mindennapos botrányok, a rasszizmus terén tapasztalható visszalépés, polarizált és felelőtlen média, megváltással felérő gazdasági csodát ígérő populisták, az elitet és a szakértőket övező növekvő bizonytalanság, ijesztő erőszakos megmozdulások időnkénti kitörése, nagyszabású terrortámadások, bevándorlásellenes agitáció, csökkenő társadalmi mobilitás, a gazdaságot domináló gigászi cégek, növekvő egyenlőtlenség, a korábban nem látott hatalommal és vagyonnal rendelkező milliárdosok egy új osztályának felemelkedése elsősorban a pénzügyi és a technológiai szektorban.

Ezekkel a sorokkal kezdi Walter Russell Mead a Foreign Affairs legutóbbi számában megjelenő „The Big Shift” című cikkét. Az elmúlt két évben megfáradt olvasóként sóhajtok, és már a lapozást fontolgatom gondolván: „már megint ugyanaz a lejárt lemez, ugyanaz a szokásos véleménycikk a Trump-éráról... lassan át kell gondolnom az előfizetést”. Még pár bekezdésnyi esélyt adva a kedvelt szerzőnek azonban mégsem kellett csalódnom, mert így folytatódik az esszé:

Ez, természetesen, a polgárháború utáni 35 évet jellemző amerikai élet leírása. Az Abraham Lincoln meggyilkolása és McKinley 1901-ben történő beiktatása közti időszak az amerikai politikatörténet legkevésbé inspiráló szakasza volt.

Ez a ritkán – ha egyáltalán bármikor – emlegetett néhány évtized volt az, amelyek során a kiteljesedő ipari forradalomnak köszönhetően teljesen átalakult a társadalom és a gazdaság szerkezete. A kontinensnyi országot átszelő vasúthálózatok és a zakatoló gépek felőrölték az amerikai társadalom alapját az azt megelőző évszázadokban jelentő családi farm intézményét. Míg 1850-ben a lakosság 64%-a élt farmerként, addig ez a szám 1900-ra 38%-ra esett vissza. Ahogy Henry David Thoreau írta:

Nem mi használjuk a vasutat, hanem a vasút használ minket. [We do not ride on the railroad, it rides upon us.]

Eközben egy ideológiai vákuum is keletkezett, hiszen egyrészt senki nem tudott mit kezdeni a váratlanul előálló új helyzettel és a történelmi léptékkel mérve szélsebes változásokkal; másrészt pedig a polgárháborúval lekerült a napirendről a közbeszédet azelőtt uraló rabszolga-felszabadítás kérdése. Ez a kaotikus időszak nélkülözte a karizmatikus vezetőket, mégis igen fontos szerepet töltött be az amerikai és ezzel együtt a világtörténelemben: ekkor vált az USA a világ legmodernebb, vezető gazdaságává. A szerző amellett érvel, hogy ez elsősorban az ország demokratikus berendezkedésének volt köszönhető: az embereknek lehetősége volt arra, hogy kísérletezzenek, hogy alkalmazkodjanak, hogy megpróbálják megtalálni a megoldásokat. Erre a kaotikus próbálgatásra égető szükség volt, hiszen a jövőbe látás képessége nélkül ilyen léptékű példátlan változások közepette senki nem tudhatta kellő biztonsággal és precizitással előrejelezni a következő évtizedeket ahhoz, hogy az asztalra tehesse a siker kőbevésett receptjét. Ez az útkeresés majd egy emberöltőbe, rengeteg szenvedésbe, megnyomorított életbe, keserű sorsok tömegébe került, de hosszú távon mégis ez az alkalmazkodási képesség hozta el az új világrendet, találta meg a stabilitást.

Ahogy azt a cikk első bekezdése ki is használta: a párhuzam a jelenkorral ordító, csak az ipari forradalom történelmi szerepét ezúttal az információs forradalom játssza, az ideológiai vákuumot pedig a hidegháború vége hozta el. 2000-ben kevesen látták előre 2008-at (aki igen, azt többnyire sültbolondnak bélyegezték), annak következményeit és hatásait pedig még annál is kevesebben; kevesen gondolták, hogy 2015 nyara új mederbe tereli majd az európai politikát; azt meg talán senki, hogy 2018 tavaszának egy politikai szenzációja egy akkor még nem is létező internetes közösségi média cég egész emberiségre hatást gyakorló vezetőjének kongresszusi meghallgatása lesz... Sétáljunk csak egy órát a városban, és próbáljuk meg tudatosan kifigyelni az összes olyan tárgyat, jelenséget, szokást, tevékenységet, beszélgetést, amelyek 10 vagy 20 évvel ezelőtt még nem is létezhettek volna.

Henry Gastineau képe

Ilyen körülmények között csak valószínűségekkel és feltételezésekkel dolgozhatunk, a célunk annyi lehet, hogy a legesélyesebb forgatókönyvekre a lehető legjobban felkészüljünk, miközben a legveszélyesebb végkifejletek felé kanyargó ösvényeket minden erőnkkel megpróbáljuk elkerülni. Nem túlzás kijelenteni: senki nem tudja pontosan, hogy milyen lesz a világ 10-15 év múlva... óvakodjunk azoktól, akik ennek ellenkezőjét állítják magukról! Éppen emiatt a lehetőségek felméréséhez és az akár átmeneti megoldások megtalálásához elengedhetetlen minél több minél különbözőbb hátterű ember meghallgatása. Meg kell teremteni a kísérletezés feltételeit, és árgus szemekkel kell kutatnunk minden felcsillanó gyöngyszemet...

Yanis Varoufakis a demokrácia elkötelezett híve: számos előadásában és cikkében hangsúlyozza, hogy noha a jelek éppen az ellenkező irányba mutatnak, az Európai Unió problémáira csak a több demokrácia lehet a politikai válasz. Noha Yanis lelkes követője és olvasója vagyok, ezen a ponton mindig elöntött a kétség: Trump, Brexit, az olasz választások, Duterte, és a sort lehet tetszés szerint folytatni... Mégis mire gondolhat? Azt hiszem, hogy Mead idézett cikke megvilágosító erejű volt: több demokrácia alatt alighanem ezt a kísérletező, együtt gondolkodó, a problémáinkra adandó válaszokat közösségben kereső atmoszférának a megteremtését kell érteni! Nagyon egyszerűen fogalmazva azt, hogy egy ilyen változó korban még inkább oda kell menni, és meg kell kérdezni, meg kell hallgatni az embereket! Nem csak a választások előtti kampány hajrájában, nem csak a színjáték kedvéért, hanem ténylegesen!

Cseppet sem akarom kipécézni a Momentum Mozgalmat, egyszerűen csak velük kapcsolatos két jó példa is ebben a témakörben. A választások előtt Balónál többször is elmondták, hogy egy saját telekocsi szolgáltatást hoztak működésbe annak céljából, hogy a külföldön szavazók könnyen eljuthassanak a követségekre. Mindez egy szép (és persze trendi) gesztus, de ennél nem több, a szavatossági ideje az urnák zárultával le is járt. Ehelyett miért ne lehetne két választás közt is nekifeküdni, és például ennek mintájára létrehozni (kormánytól, politikától, választástól függetlenül) egy olyan telekocsi szolgáltatást, ami a kistelepülésekről történő napi ingázást teszi könnyebbé?

Amikor a közelebbi-távolabbi rokonságban a választások előtt szóba kerültek a pártok és a nagy „de akkor mégis kire?” kérdés, akkor többször is hallottam: „a Momentumot vagy hogy hívják őket meg nem is volt alkalmunk megismerni...”. Hangsúlyozom: itt most nem a Momentumról vagy bármely más pártról van szó, hanem egy általános jelenségről. A politikusok és a pártok elveszítették a hitelüket, amit a választások előtti hajrában tartott kihelyezett események, a falvakba és kistelepülésekre a fővárosból alászálló „idegenek” aligha fognak visszaszerezni egy néhány órás fórum keretében. Folyamatos jelenlétre, folyamatos bizonyításra, tettekre van szükség: oda kell menni, és meg kell kérdezni, meg kell hallgatni az embereket! Azokat, akik benne élnek az adott problémában, akiknek az adott téma létkérdés vagy igazi szenvedély, a mindennapokat kitöltő szívügy vagy aggodalom.

Ez a meghallgatás azonban nem egy passzív folyamat. Hadd érzékeltessem ezt egy példával! Két héttel ezelőtt a munkahelyemen kollégáimmal együtt egy C++ programozási kurzuson vettem részt. Szükség volt erre, mert hamarosan lecseréljük a numerikus számításokra kiválóan alkalmas Fortran kódunkat, és meg kell ismernünk az új programnyelvet, a legújabb módszereket, a benne rejlő lehetőségeket. Egy hét alatt rengeteg új dologgal találkoztunk. Kaptunk egy olyan eszközkészletet, amely révén egészen új szemszögből, más logikával közelíthetjük meg a feladatainkat. Mindezt az egyébiránt a C++ nyelv fejlesztésében résztvevő(!) trénernek köszönhettük. Ő azonban csak az új eszközöket és azok használatát tudta bemutatni. Ahogy a közös gyakorlatokból kiderült: a munkánk szakmai részének legalapvetőbb fogalmai is ismeretlenek számára – ez nem is elvárható, nem negatívumként írom –, emiatt lényegesen magasabb szintű programozási ismeretei ellenére sem tudna még csak neki sem kezdeni a feladatainknak... Hiába, a világ legjobb csőkulcsának tervezője sem lesz automatikusan elsőosztályú vízvezeték szerelő, de nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szerelők mégis jól végezhessék a munkájukat.

Részben valami hasonló lenne a politikusok dolga is, különösen a jelenlegi változó történelmi helyzetben. Nézzük meg kibontva, hogy mit is értünk az „aktív meghallgatás” alatt:

1. Az első lépés tényleg a problémák felismerése. Ez a klasszikus „oda kell menni, és meg kell kérdezni”.

2. A következő lépcsőfokban a kérdezőknek át kell vedlenie moderátorrá és trénerré. Valahogy elő kell segítenie azt, hogy az érintettek együtt gondolkodjanak a kérdésről, hogy előállhassanak saját, érintettségükből adódó ötleteikkel. Emellett fel kell vázolni a lehetséges alternatívákat, eszközöket, megközelítéseket, amelyekről a kérdezők esetleg nem is hallottak. Ehhez persze nyitott szemmel kell járni, és folyamatosan elemezni kell a szerte a világban szárba szökkenő sikeres és sikertelen kísérleteket egyaránt. Miért is milyen peremfeltételek, helyi sajátosságok, speciális körülmények között volt sikeres vagy bukott el egy próbálkozás? (Egy jó példa erre az izlandi ifjúsági program egy korábbi bejegyzésben bemutatott esete.)

3. Nem elég egy ötlet, nem elég hozni egy határozatot vagy elfogadtatni egy törvényt. Azt meg is kell valósítani, szoftveres nyelven szólva implementálni kell. Sok jó kezdeményezés ezen a ponton bukik el.

4. Mérhető, ellenőrizhető és elérhető célokat kell tűzni. Ezek fényében lehet képet alkotni az adott kezdeményezés sikerességéről. A visszajelzések, tapasztalatok begyűjtése után pedig következhet a konzekvenciák levonása és a következő iteráció.

Az országban ezer meg ezer település van, ami lehetőséget ad több különböző megközelítés egyidejű, párhuzamos kipróbálására, ezáltal a széleskörű és gyors tapasztalatszerzésre, a sikeres programok átvételére, a sikertelenek elvetésére. Ahogy a blog fejlécében szereplő idézet is szól szabad fordításban: „sok módja van az előrejutásnak, de csak egyféleképpen lehet egy helyben topogni”.

Természetesen nagy felelősség hárul a médiára is: az üres politikai lózungok puffogtatása és a már unalomig ismert (legyen bármilyen jogos) kritikák ismétlése mellett (helyett?) egy társadalmi felelőssége tudatában álló felületnek (uram bocsánat a közmédiának...) erkölcsi kötelessége lenne kiemelt figyelmet szentelni ennek az útkeresésnek, teret biztosítani a szükséges és elkerülhetetlen társadalmi vitáknak. Időnként látni erre jó és kevésbé jó példákat, de sajnos nem elég gyakran. Jó példa az Abcúg számos cikke, például az Ágon mikrohiteleket biztosító szövetkezet működését bemutató írás.

Adódik a kérdés persze: miből? Erre nehéz választ adni... egyszerű választ adni pedig szinte lehetetlen. Afelől biztos vagyok, hogy a nullánál sokkal nagyobb összeget lehetne találni a célra, illetve hogy kevesebbre lenne szükség, mint azt gondolnánk. Elég ha az Együtt visszafizetendő támogatásának közösségi alapú összedobására, a Kétfarkú Kutya Párt vicckampányaira gyűjtött összegekre, vagy a pártok által teljesen hatástalan és értelmetlen marketingre költött vagyonokra gondolunk. No meg arra, hogy hosszú távon mennyivel lesz költségesebb a tétlenség... Elképesztő energiák és erőforrások mennek el a populista húrokon játszók által felfújt (vagy egyenesen képzelt) narratívákra adott reakciókra, úgy is mondhatnánk, hogy az árnyékbokszolásra. Minden álhírre és álproblémára jut azonban ezernyi valós: a hitelesség felépítésének első lépéseként ideje ezeket megoldani, bizonyítsanak a tettek! Az amerikai elnökválasztás környékén egy emlékezetes interjúban a riporternő szembesítette az egyik republikánus szenátort azzal, hogy a hangoztatottakkal ellentétben a bűnügyi statisztikák valójában folyamatosan és jelentősen javulnak. A válasz erre az volt, hogy ezek csak számok... a lényeg az, hogy az emberek miként éreznek! Az állítás egyrészt abszurd, másrészt viszont ténylegesen rámutat egy nagy igazságra... Némiképp paradox módon ezt a populisták és általában a levegőbe beszélő politikusok által gyakran kihasznált jelenséget éppen ellenük is lehet fordítani. Ha a választópolgár naponta szembesül azzal, hogy a lokális problémáinak és nehézségeinek száma csökken, hogy vannak olyanok, akik ténylegesen meghallgatják, akkor vajon ez a személyes tapasztalatra épülő érzet nyom majd többet a latban a legközelebbi voksoláskor, vagy akkor is csak a rádión és TV-n keresztül sulykolt, személyesen meg nem élt veszedelmeken fog lamentálni?

A politika szó a görög polis kifejezésből származik, amely a közismert városállam jelentés mellett a polgárok egy kis, szoros kapcsolatban álló, a közösen hozott döntések, együtt kialakított szabályok és szokások szerint élő csoportját is jelenti. A talpon maradáshoz újra létre kell hozni, fel kell építeni ezeket a demokratikus társadalom alapját képező csoportokat. Nehéz feladat ez, mert az információs forradalom számos következménye a felszínes látszat ellenére sokszor éppen a közösségek lebomlását segíti elő. Ezért ha passzívan engedünk ezeknek az akaratlanul elszabadított erőknek, akkor talán az esélyt is elveszítjük arra, hogy társadalmi szinten alkalmazkodhassunk a megváltozó világhoz.

Adolph von Menzel: Eisenwalzwerk

Walter Russell Mead a történelmi példák miatt pozitívan tekint a távoli jövőbe, noha nem rejti véka alá a véleményét: az oda vezető út könnyekkel, szenvedéssel és vérrel lehet kikövezve. Oly sok szó esik napjainkban világszerte a nagy háborúkról, a 30-as évekről, a fasizmus és a kommunista diktatúrák megerősödéséről... ehelyett sokkal többet kellene tudnunk és beszélnünk mind az ipari forradalom utáni időszak napjainkhoz sok szemszögből hasonló társadalmi, eszmetörténeti változásairól, mind a jelenlegi trendek alapján kirajzolódni látszó lehetséges jövőképekről. Ez a Foreign Affairs cikk most nekem is újabb lökést adott az információs forradalom következményeivel való foglalkozáshoz.

--------------------------------------------

New Deal hírlevél - iratkozz fel itt!

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)