2015. aug 17.

A természet ereje, avagy az időjárási szélsőségektől a forradalmakig

írta: _Maverick
A természet ereje, avagy az időjárási szélsőségektől a forradalmakig

iceland.jpg2014 nyarán volt szerencsém 2 hetet a lenyűgöző Izland körbejárásával eltölteni. Számos nemzeti parkban jártam már életem során, és időről-időre igyekszem eljutni minél érintetlenebb vidékekre, hogy egy kicsit kiszakadjak a civilizációból és feltöltődhessek. Mégis, Izland kiemelkedik az élmények sorából, ugyanis sehol nem volt még ennyire nyilvánvaló, ennyire kézzelfogható, hogy mi csak vendégek vagyunk ezen a bolygón, és ki vagyunk téve a természet erőinek. Legyünk bármennyire is „fejlettek”, változtassuk meg bármennyire a környezetünket, bizonyos erőket egyszerűen nem vonhatunk irányításunk alá. Ezek a gondolatok akkor fogalmazódtak meg bennem, amikor áthajtottunk az ország egyetlen nagy főútjának egyik tákolmány érzetet keltő egysávos hídján, miután türelmesen kivártuk a szemből érkezők elhaladását. Sok helyen nem épül masszívabb, többsávos híd, mert nincs értelme: elég egy kisebb vulkánkitörés, egy nagyobb olvadás, esetleg egy gátként szolgáló jégtömb megrepedése következtében meginduló áradat, és lehet is újat építeni. Az izlandiak tudják, és elfogadják mindezt, a szemlélet lépten-nyomon érzékelhető, ahogy a parányi településeket járja az odalátogató.

Nem úgy Európa közepén, ahol sok más tényező mellett az időjárás és a geológiai viszonyok is kivételesen barátságosnak mondhatóak. Noha időről-időre meg-megmozdul a Föld Olaszországban vagy Görögországban, nem kiemelten veszélyes a kontinens földrengések szempontjából. Néha lesújt egy orkán, egy nagyobb vihar leszaggatja a felsővezetékeket, kidönt pár fát, és sajnos néha halálos áldozatokat is követel, de mégis: nincsenek rendszeres trópusi ciklonok, tornádók, hurrikánok, nincsenek rendszeresített menhelyek az otthonok közelében, de részben az éghajlati adottságok miatt nincsenek trópusi eredetű járványok sem, nem járja át ereinket a jeges rémület minden újabb szúnyogcsípés alkalmával.

typhoon.jpg


cnn_scroll.jpgTalán ezeknek is köszönhető, hogy Európából nézve úgy tűnhet: az ember nem a természet része, nem annak vendége a Földön, hanem a bolygó ura, aki képes kordában tartani, sőt, használni a annak erőit. A világ távoli pontjairól érkező hírek látszólag nem hatnak a mi mindennapjainkra: hőhullám Pakisztánban, tájfun Kína partjainál, szárazság Tanzániában, bozóttűz Ausztráliában, stb. Meghallgatjuk ugyan őket, néha megdöbbenünk rajtuk, de sokszor igazán tudomást sem veszünk róluk. Mára a médiafogyasztási szokások terén oda jutottunk, hogy a „mi” fontosabb a „miért”-nél. A „most” érdekesebb a múltnál, szinte csak az számít, ami élő egyenes adásban követhető. Ha kimaradt pár nap egy utazás miatt, talán vissza se lapozunk... Nincs rá idő. Futószalagon érkeznek hozzánk a hírek a világ különböző pontjairól egymást követve, mégis egymástól elszigetelve. Szinte alkalma sincs a legújabb bejegyzések főcímeit serényen tovagörgető befogadónak arra, hogy összekösse ezeket a különálló pontokat, és fölfedezze az enélkül rejtve maradó összefüggéseket.

Külön nehézzé teszi ezt, hogy a híreket, információkat szeretjük kategorizálni, képzeletbeli fiókokba rendezni, címkékkel ellátni. Mintha a belpolitika, az oktatás, a külpolitika, a gazdaság, a természeti katasztrófák, a tudományos eredmények, a klímaváltozás mind külön lapra tartoznának és egymástól függetlenül léteznének. Pedig a világ ennél komplexebb, az ok-okozati összefüggések sokszor számos „kategórián” átívelőek. Ha egy Japánban felszálló pillangó szárnycsapásai nem is váltanak ki hurrikánt az Atlanti-óceán felett, az oroszországi bozóttüzek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy pár hónappal később lángba boruljon a Közel-Kelet...

2010 különösen kemény év volt a világ mezőgazdasága számára. Kiemelkedően sok csapás sújtotta a világ búzatermelőit. Oroszországban a szokatlan hőség és a szárazság következtében fellángoló tüzek pusztítottak. A termés alaposan megsínylette a viszontagságokat: a 2009-ben betakarított 61,7 millió tonna búza helyett 2010-ben csak 41,5 millió tonna termett. A világ búzakereskedelmének 14%-áért felelős Oroszország exporttilalmat vezetett be a búzára, az árpára és a rozsra. Eközben Kanadában a rendkívüli esőzések 13,7%-kal csökkentették a termést. Ausztráliában ugyancsak a búza 50%-át takarmány minőségűvé amortizáló váratlan esőzések okoztak gondot. Kínában eközben homokviharok tépázták meg a szántóföldeket, szintén visszaesést produkálva.

kansas-wheat-drought.jpg

 

Nem csak a búza sínylette meg az évet. Argentínában a La Nina időjárási jelenség okozta szárazság a szója és kukorica ültetvényekben okozott kárt, az Ausztráliában tomboló Yasi ciklon pedig a világ egyik legnagyobb cukornádültetvényét pusztította el. Ennek, és a világ legnagyobb cukortermelője, Brazília területén lezúduló rendkívüli csapadéknak hála 1 font cukor ára 7 hónap leforgása alatt 17 centről 33 centre emelkedett.

sugarcaneflat.jpg

A bolygó élelmiszer-ellátása tehát kihívásokkal küszködött. Ezek a kihívások azonban nem minden országot érintettek egyformán. Kanyarodjunk vissza a búzához! Fontos tudni, hogy a világ búzatermésének mindössze 6-18%-a kerül exportálásra, így a termés mennyiségének akár kismértékű változása is súlyosan érintheti az importra szoruló országokat. Például Egyiptomot, a világ legnagyobb búza importőrét. Egyiptomban az emberek átlagosan jövedelmük 38%-át élelemre költik, a bevitt kalória mennyiség harmadát pedig kenyér fogyasztásából fedezik. Ennek egyenes következménye, hogy a búza világpiaci ára közvetlenül és jelentősen kihat az átlagember napi megélhetésére. A világpiaci ár pedig 2011 tavaszára új rekordot ért el: míg 1 tonna búza 2010 júniusában 157 dollárt kóstált, addig 2011 februárjában már 326 dollárt kértek érte. Az élelmiszerárak általánosságban véve is történelmi csúcsokat hódítottak meg 2011 márciusában. Egyiptomban az élelmiszer-infláció 20% volt, de például a paradicsom tízszeresére drágult.

A fáraók országa azonban nem volt egyedül ezzel a problémával: a világ 9 legtöbb búzát importáló országa a Közel-Keleten található. Ezekben az országokban az emberek jövedelmük átlagosan 35%-át költik élelmiszerre, míg ez az érték a fejlett országokban 10%. A 9 országból 7-ben törtek ki zavargások 2011-ben, az úgynevezett „Arab Tavasz” keretében...

jordanian-protests-007.jpgTermészetesen senki nem állítja, hogy a kenyér drágulásának egyenes következménye volt az Arab Tavasz. Számos tényező együttesen vezetett el az eseménysorozathoz, mely tényezők közt ott szerepel az élelmiszerár-robbanás valamint a nyomában fellépő éhség és megélhetési nehézségek is. Azt mondhatjuk, hogy ez egy „stressz faktor”, ami hozzájárult az elégedetlenség robbanáshoz vezető fokozódásához. Fel lehet tenni a kérdést: miért pont ekkor telt be a pohár az évtizedek óta uralkodó diktátorokkal? Miért pont 2011-ben jött el az a pillanat, amikor már nem volt igaz, hogy a „tüntetők majd megunják, és hazamennek”? Ahogy a rómaiak is tartották: a népnek kenyér kell és cirkusz. Utóbbit sok más mellett részben biztosítják a figyelem eltereléseként lényegtelen dolgokra reflektorfényt írányító, vagy éppen az elégedetlenségnek más célpontot – legyen akár külső vagy belső az „ellenség” - adó híradások, propaganda gépezetek. Az előbbivel viszont nincs mit tenni: az emberek nem tudnak összeesküvő háttérhatalmakkal jóllakni, és azt is nehéz elhitetni velük, hogy igazából nem is éhesek, csak úgy érzik... Az éhség talán a legkomolyabb stressz faktor, és hogy ez szerepet játszott a 2011-es eseményekben, azt jól mutatja, hogy számos tüntetésen „Kenyeret!” felkiáltással vonult utcára a tömeg, és Tunéziában például bagetteket lóbáltak a dühös emberek. Algériában ennél is közvetlenebb módon nyilvánult meg a tüntetések és az élelmiszer-ellátás közti kapcsolat: az árak központi vágásával sikerült átmenetileg lecsillapítani a kedélyeket.

siria_siccit.jpg

Szíriában még drámaibb volt a helyzet, ugyanis itt az időjárás nem csak közvetve sújtott le az árakon keresztül, hanem 2006 és 2011 közt közvetlen társadalom- és történelemformáló erővé lépett elő. A jelzett öt esztendőben az ország területének 60%-án a feljegyzett legsúlyosabb szárazság pusztított. 2009-re 800 ezer szír vesztette el megélhetését, és indult meg az elpusztult vidéken hátrahagyott terméketlen farmokból a városokba. Csak 2010-ben 50 ezer család vándorolt így a nagyobb településekre a munka és a jobb élet reményében. Ott azonban csak további nehézségek, csalódás, munkanélküliség és nyomor várta őket. A tömeg, a kilátástalanság, a zsúfoltság és a feszültség egyre nőtt, így a hatalom elleni fellángolás szikrái igazi puskaporos hordóra hullottak... A háború pedig azóta is tombol.

Ismét hangsúlyozzuk: a harcok nem érnének véget az esőzésekkel, nem a klímaváltozás és a szárazság sütötte el az első puskalövést, de a hatások nagyban hozzájárultak a pattanásig feszült helyzet kialakulásához. Egyszersmind az előzmények jól mutatják azt is, hogy bizonyos tényezőkkel még a legkiválóbb politika vagy a legnagyobb államférfiak sem tudtak volna mit kezdeni: nem tudták volna például megmenteni 800 ezer farmokon élő ember gazdaságait, és nem tudtak volna vizet fakasztani az égből. Márpedig a kutatások azt mutatják, hogy a helyzet csak romlani fog ezen a téren. A National Center for Atmospheric Research szárazságot mérő skáláján (Palmer Drought Severity Index), amelyen a 0 felel meg a normális értéknek, a -4 pedig már súlyos szárazságot jelent, Szíria és környéke az elkövetkező 25 évben -8 és -15 közti pontszámokra számíthat a legújabb modellek szerint...

yemen.jpgÉrdemes még pár gondolat erejéig a víznél maradni. 2002 és 2008 közt Szíria vízkészletei a szárazság eredményeként megfeleződtek! A világban az egy főre jutó megújuló édesvíz észlet 6258 köbméter/fő. Az ENSZ már akkor kevésnek minősíti a megújuló készleteket, ha ez az érték egy ország esetében 1000 köbméter/fő alá csökken. Az arab világban az átlag 400, Szíriában 356, Líbiában pedig 95,8 köbméter/fő. Utóbbi esetében a part közelében lévő természetes tározókat fokozatosan hódítja meg a tengervíz, ami tovább csökkenti ezt az értéket. Egyiptom évente megújuló készletei 94%-át éli fel, míg Líbia fenntarthatatlan 609, Kuvait pedig 2075%-ot, ami a meglévő vízkészletek kiapadásához vezet majd a jövőben. A szintén harcok által dúlt Jemen fővárosában az előrejelzések szerint az évtized végére elfogy az ivóvíz... Nigériában a Boko Haram által támadott illetve uralt területeken évente 3500 négyzetkilométert hódít meg a sivatag, a Csád-tó kiszáradása pedig tömegek életét lehetetlenítette el, ezzel hozzájárulva a szélsőségesek térnyeréséhez.

Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire volt óriási balszerencse az, ami a világ élelmiszer-ellátásával 2010-ben történt. Mennyire egyedi esettel állunk szemben? És egyáltalán: miként írhatjuk a klímaváltozás számlájára a perzselő tüzeket és a pusztító esőzéseket egyaránt?

earth-rossby-waves.jpgA klímaváltozásról részben a „globális felmelegedés” elnevezés miatt kicsit hamis kép alakult ki. Nem pusztán arról van ugyanis szó, hogy az évi középhőmérséklet 0,5-1-2 fokot emelkedik. Erre az adatra könnyű rálegyinteni... Az igazi problémát többek között az jelenti, hogy a megváltozó légköri és tengeri áramlatok következtében egyre szélsőségesebbé válik az időjárás: az átlag ugyan alig változik, de közben megbomlik a megszokott egyensúly, hőhullámok és szokatlanul hideg, esős időszakok váltják egymást, az egyes hullámok éles határait pedig pusztító viharok jelzik. Mindezért a megváltozó légköri struktúrák a felelősek, amelyek a sarkvidék gyorsabb melegedése miatt alakulnak át. Többek között a futóáramlat viselkedésének megváltozása eredményezi az idén nyáron Európában is megtapasztalható szélsőségeket. Ennek a jelenségnek köszönhető, hogy míg Kanadában esetleg hideg és esők pusztítanak, addig Oroszországot rekord meleg tikkasztja. (A kérdésről részletesen írtunk a Voyager Blogon, a teljes képhez érdemes elolvasni az írást.)

un.jpgAz egész emberiség előtt – és így az egyes országok előtt külön-külön is – tornyosuló legnagyobb kihívások egyre inkább globális jelleget öltenek: élelmiszer-biztonság, ivóvízellátás, fogyó ritkaföldfémek és egyéb nyersanyagok, klímaváltozás, járványok, népvándorlás... Mind olyan problémák, amelyekkel egyetlen nemzet sem tud egyedül megbirkózni. (Gondoljunk csak bele, hogy mit kezdett volna Sierre Leone vagy Libéria az Ebola-járvánnyal külső segítség nélkül...) Mégis, az országhatárokon átívelő nemzetközi szervezetekkel szemben egyre nő az elégedetlenség, és egyre több ország tűzi zászlajára jelszóként a nacionalizmust és a nemzeti szuverenitás erősítését. Ennek eredményeként persze tovább késnek a nemzetközi együttműködést igénylő megoldások, amik csak tovább dagasztják a teljes önállóságot hangsúlyozó, külső ellenségképekkel operáló, együttműködésre kevésbé hajló politikai erők vitorláit. A visszacsatolás igen erős, az ördögi körből nem látszik kiút. Jó példa erre a migráció kérdése is, amelynek a fent elmondottakkal való kapcsolata aligha szorul extra magyarázatra.

A globális problémákra adandó globális válaszok megtalálása és kidolgozása – sőt, sok esetben magának a problémának a felismerése – azért is nehéz, mert nem csak az országok közt jelenik meg az széttagoltság, hanem az intézmények közt is. Egymástól függetlenül, saját szemszögből vizsgálva foglalkoznak ugyanazon dolgokkal a védelmi minisztériumokban, a diplomáciai körökben, a fejlesztési bizottságokban, stb. A probléma ízekre bontása során azonban elvesznek az összefüggések, elvesznek nem hogy a válaszok, de sokszor a kérdések is. Mintha egy programhibát az alaplap szétszerelésével próbálnánk megoldani... Nem segít az sem, hogy a politikai vezetés a legtöbb országban még mindig elég egyoldalú, ha a politikusok civil szakmai hátterét, végzettségét nézzük, így nincs meg a különböző szakterületek eltérő gondolkodásmódjának interakciója, a különböző nézőpontok szintézise, az emberi tudás különböző területei közti párbeszéd. Hiányoznak nem csak a tényleges súllyal és döntési jogkörrel rendelkező nemzetközi munkacsoportok, de az interdiszciplináris együttműködés is.

Ezeknek is köszönhető, hogy egészen pár évvel ezelőttig a környezetvédelemre és a klímaváltozásra is sokan úgy tekintettek, mint egy érdeklődési körre vagy egy hobbira, amit hippik és bálnákat locsoló Greenpeace aktivisták űznek. Csak mostanság kezdik egyre többen felismerni, hogy ezeknek a dolgoknak bizony súlyos politikai, gazdasági, sőt, történelmet formáló következményei is vannak, amelyektől a vezetők akkor sem tekinthetnek el, ha véletlenül számukra az élővilág esetleg önmagában véve egy lyukas garast sem ér... 

Miközben a világ mintha ismét a széttagozódás irányába fordulna a napi politika szintjén, a legégetőbb problémák egyre inkább behálózzák az egész bolygónkat. Igaza van a nemzeti öntudat fontosságát hirdetőknek: egy országunk van, fontos, hogy ne lenne az, hogy az minél élhetőbb, minél prosperálóbb legyen. Eközben azonban nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, mert az egyes emberek, egyen népek országai mind-mind egyetlen bolygón foglalnak helyet, és bizony nem minden erő foglalkozik a határokkal és az oly sokat hirdetett szuverenitással. Vannak dolgok, amik az emberi törvények és nemzeti alkotmányok felett állnak, és amelyek még akkor is érvényben lesznek, amikor már senki sem lesz, aki az előbbieket értelmezhetné...

earth.jpg


/Ha tetszett a cikk és olvasásra érdemesnek találtad, akkor oszd meg ismerőseiddel is!/

--------------------------------------------

Forrás

A bejegyzés főként Thomas L. Friedman New York Timesban megjelent „The Scary Hidden Stressor” című cikke és a Center for American Progress The Arab Spring and Climate Change" tanulmánya alapján íródott. Utóbbi nyilvánosan is elérhető, és benne megtalálhatóak a kiemelt adatok forrásai is.

World Bank - Renewable internal freshwater resources per capita

Years of Living Dangerously - Episode 1

Drought under global warming: a review

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

Szólj hozzá

jövő klímaváltozás globális problémák Közel-Kelet