Az utolsó cseppig...
A modern médiakörnyezetben már kvázi hozzászoktunk a mindennapos rémhírekhez és a politikai vagy anyagi haszonszerzésből elkövetett előre megfontolt szándékú riogatásokhoz – különösen igaz ez a mostani kampányidőszakra. Ennek járulékos következménye, hogy szinte ügyet sem vetünk a tematizált aktuálpolitika körén kívülre eső hírekre, hogy a számos elképzelt és falra festett apokaliptikus lázálom közepette észre sem vesszük, amikor az összeomlás egy lehetséges forgatókönyvének első jeleneteit a szemünk előtt forgatja le a kérlelhetetlen Valóság. Csendben, lassan, különösebb felhajtás és hírverés nélkül... Az apokalipszis lovasai nem harsonaszó és hangos dübörgés mellett fognak bevágtatni az életünkbe, hanem halkan, a kertek alatt, árnyakként osonva... És a döntéshozók majd képmutató módon rácsodálkozhatnak a problémára, ahogy már tették oly sokszor oly különböző válsághelyzetekben: hát ezt senki nem látta, nem láthatta előre... Kivéve persze azokat, akik már évtizedekkel előbb kongatták a vészharangokat, csak hiába. Egy ilyen probléma az emberi fogyasztásra alkalmas, elérhető vízkészletek apadása.
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary
Az Index linkekkel megtűzdelt „Ha elérkezik a nap, akkor egyszer csak nem jön több víz a csapból” című cikke a Fokvárost sújtó vízhiányról szól, amelyre fontos lenne odafigyelni, a hátterét részleteiben megérteni, és levonni a megfelelő következtetéseket addig, amíg nem késő... Egy olyan írás ez, amelyet minden jövőért aggódó felelős állampolgárnak érdemes elolvasnia és alaposan átgondolnia 2018-ban.
„Az agglomerációval együtt négymillió lakosú Fokvárost ugyanis emberemlékezet óta nem tapasztalt szárazság sújtja, ami miatt az első olyan igazán nagy város lehet a világon, ahol a vízhiány miatt hosszabb időre elzárják a csapokat.
[...]
Január végén a napi megengedett (de valójában inkább ajánlott) vízmennyiséget lakosonként 87 literről 50 literre csökkentették. Ha ez bárkinek még mindig soknak tűnne, összehasonlításul egy átlagos magyar család napi fogyasztása 600 liter körül van.
[…]
A városvezetés figyelmeztetett, hogy az eddigi korlátozások ellenére még mindig közel 86 millió literrel több víz fogy naponta, mint ami a kitűzött cél lenne. Január végéig csak a lakosok valamivel több mint fele tartotta be az előírt korlátozásokat.”
Érdemes egy percre elgondolkodni arról a bizonyos 600 literről... Nem tudom ki hogy van vele, de engem meglepett ez az adat, mert be kell valljam, nem tartom rajt a szemem a vízórán. Megkockáztatom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki látatlanban csúnyán alábecsülte volna ezt az értéket. Már önmagában ez sokat elmond a vízzel való kapcsolatunkról...
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary
A Fokvárosban – ne felejtsük: itt nem Szudánról vagy Jemenről, hanem a Dél-Afrikai Köztársaság turisták által is kedvelt fővárosáról van szó - kibontakozó válsághelyzet arra is rámutat, hogy az ehhez hasonló szituációk miként fogják a már most is meglévő társadalmi törésvonalakat áthatolhatatlan szakadékokká mélyíteni, és azok mentén végképp részekre szakítani az egész emberiséget. Nem bőrszín, nemzetiség vagy vallás alapján, hanem aszerint, hogy anyagi helyzetének és társadalmi pozíciójának megfelelően kinek lesz módja életben maradni, és kinek nem… Ez lesz az egyenlőtlenség végső állomása.
„Azonban az is egyre inkább látszik, hogy máshogy fog lecsapódni a víz elzárása a díszes villanegyedben, vagy éppen a szegényebb részeken. A szárazság előtti években a város vízfogyasztásának közel kétharmada a gazdagabb városrészek saját medencés házaira jutott. A palackozott vizet, üdítőket áruló boltok előtt már nyitás előtt órákkal ott várnak, akik megengedhetik maguknak, hogy elkapkodják az egyre drágább árukat, amik a szegényebbeknek lassan elérhetetlenné válnak. Ők már most napi két órát állnak sorba a szükséges vízért a közkutaknál. A jómódúbbak közben azt tervezgetik, hogy a kritikus hetekben-hónapokban akár elköltöznek a városból, és máshol vészelik át a válságos időszakot.”
És persze már most, a való világban is fel-feltűnnek a disztópikus sci-fikből oly ismerősnek ható jelenetek:
„Szinte biztos, hogy Dél-Afrika nyugati csücske a következő évtizedekben egyre gyakrabban fog szembesülni a mostanihoz hasonló aszályos időszakokkal, csak az a kérdés, mennyire tud felkészülni erre. Azonban a vízhiány gyakori kihívás elé állít majd több várost is Indiában, Indonéziában, Mexikóban és Brazíliában.
Tavaly a bolíviai La Pazban volt súlyos vízhiány. Elég drasztikus módszerekkel elzárták a vizet, aztán a tüntetések hatására odaküldtek egy tábornokot, hogy tegyen rendet és ellenőrizze a vízosztást, amíg meg nem oldódott a helyzet.”
Majdnem napra pontosan 1 éve az Index hosszabb terjedelemben tudósított a bolíviai helyzetről is.
„A reggeli napfény megvillan Víz Tábornok napszemüvegén az Andok egyik fennsíkján fekvő La Paz egyik piaca mögötti utcában. A katonák egy 9500 liter vizet tartalmazó tartályt őriznek. A helyiek által kedvelt sokszínű ruhákba öltözött asszonyok sárga virágszirmokkal szórják tele a teret, a tömeg és a média távolról figyeli az eseményeket.
Hirtelen egy férfi tör utat magának a térre, azt kiáltva Alexandra Moreira vízügyi miniszter felé, hogy ez nem elég. Ez tiszteletlenség az emberek felé!
A tábornok katonái elvonszolják a férfit, Moreira pedig egyszerű farmerjében és ingében hirtelen túl fiatalnak tűnik ilyen pozíció betöltéséhez.”
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary
A fenti híradásokhoz kapcsolódóan érdemes feleleveníteni egy korábbi remek cikket a TLDR-ről, amely a Budapesti Víz Világtalálkozó kapcsán a globális vízhelyzetet tekinti át Szöllősi-Nagy András, a Víz Világtanács Kormányzótanácsának tagja segítségével. Az írásnak talán ez lehetne a tételmondata: „míg 1975-ben a világ összes édesvízkészletéből évi 15500 m3 jutott egy főre, addig 2015-ben ez már csak 5500 m3 volt”, de emellett is számos fontos adat és hivatkozás kerül elő benne.
„Olyan szempontok is felmerülnek itt, melyekre keveset szoktunk gondolni. A globális energiatermelésnek csak 20 százalékát teszi ki a vízenergia, de azt már jóval kevesebben szokták tudni, hogy egy Budapest-szintű nagyváros esetében a város energiaköltségének 30 százaléka vízzel kapcsolatos. Nem a közlekedés biztosítása drága egy városban, hanem például fenntartani a csatornahálózatokat vagy szennyvíztisztítót és szivattyútelepeket üzemeltetni. Ezeknek a feladatoknak hihetetlen magas az energiaköltsége.
Ugyanilyen téma az élelmiszer-biztonság is. A vízfelhasználás 80 százaléka, mezőgazdasági célú; nincs élelmiszer-biztonság biztonságos víz nélkül. De ezeket nem igazán sikerült kommunikálni a világ felé”
A napi aktuális hírek mellett érdemes hát megállni, és eltöprengeni mindezen. Érdemes utánanézni a részleteknek, tájékozódni, másoknak is felhívni a figyelmét a problémára... És ha egy picit aggodalmat is érez valaki az olvasottak kapcsán, akkor talán eszébe jut majd mindez akkor is, amikor legközelebb a csap felé nyúl...
--------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, ahol a fejlécben található „Követem” ikon segítségével kaphat értesítéseket az új bejegyzésekről.)
--------------------------------------------
Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!
