2015. júl 13.

A boldogtalanság nyomában

írta: _Maverick
A boldogtalanság nyomában

 

- Hogy vagy?
- Jaj ne is kérdezd...

Ugye ismerősen cseng? Elégedetlenség, frusztráltság, „bezzeg a Józsi...”, „ja hát úgy könnyű”, stb. Mi az oka annak, hogy hiába növekszik az elmúlt évszázadokban az életszínvonal, minden nehézség ellenére átlagosan hiába élünk egyre jobban a világ szerencsésebbik felén (itt most ne az egy-két éves időskálán mozgó fluktuációkra gondoljunk, hanem évtizedes trendekre), hiába tárul ki mind több ember számára a világ, mégis, mintha egyre boldogtalanabb lenne a társadalom? Pontosabban fogalmazva: egyre elégedetlenebb. Magyarországról szemlélve a dolgokat az elmúlt évek fényében bizonyára sokan tudnának mit mondani, de a jelenséget érdemes globálisan vizsgálni, ugyanis nem korlátozódik mindez a Kárpát-medencére.

Kiindulásképpen a csodálatos, mindig elgondolkodtató és általában még annál is szórakoztatóbb „Wait But Why” blog „Miért boldogtalanok az Y generációs yuppie-k?” című bejegyzését idéznénk meg egy kivonat formájában, majd belegondolunk abba, hogy miként változik a kép, ha az USA helyett Magyarországra vetítjük a mondandót, és kicsit megpróbáljuk tovább is fűzni a gondolatmenetet. Vegyük fel hát elsőként Tim Urban írásának – és kiváló illusztrációinak - fonalát!

----------------------------------------------------------

Üdvözöljétek Lucyt!

lucy1.png

Lucy az Y generáció tagja. Azon generációé, amelynek tagjai a késői 70-es és a korai 90-es évek között születtek. Lucy egyúttal a yuppie szubkultúra része is, amely az Y generáció tagjainak egy tekintélyes hányadát lefedi. Az interneten fellelhető definíciók szerint a yuppie „young urban professional”-t jelent, vagyis olyan városi – egyes megfogalmazások szerint felsőoktatású végzettséggel rendelkező - fiatalt, aki rendelkezik a megélhetéshez szükséges tisztességes bevételt biztosító állással. Meglátásom szerint ezt a kritériumot tulajdonképpen el is hagyhatnánk a cikk mondandója szempontjából, és az elhangzó gondolatok a társdalom szélesebb, pusztán csak az életkorral jellemezhető részére általánosíthatóak. Na de ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza Lucyhoz!

Lucy korosztálya azon részéhez tartozik, amelynek tagjai azt gondolják magukról, hogy ők egy igazán különleges történet főszereplői. Azt gondolhatnánk, hogy maga ez a tudat elég kell legyen ahhoz, hogy Lucy elégedett legyen! Valójában azonban Lucy boldogtalan... Miért? - tehetjük fel a kérdést. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk válaszolni, először is definiálnunk kell a boldogságot. Ez komoly filozófusok számára is egész életműveken átívelő feladat, így a részletek bolygatása helyett egy a mindennapi tapasztalatokkal jó összhangban lévő, egyszerű modellel élünk:

Boldogság = Valóság – Elvárások

A képletet látva rögvest érzékelhetjük, hogy jelen kontextusban miért fedik át egymást a „boldogtalanság” és az „elégedetlenség” fogalmak. Sok magyarázatra nem szorul ez az egyszerű közelítés: ha életünk jobban alakul, mint gondoltuk volna korábban, akkor alighanem elégedettek vagyunk. Ha csalatkoznunk kell elvárásainkat illetően, akkor pedig befészkeli magát tudatalattinkba a hiányérzet makacs nyavalyája.

Ahhoz, hogy jobban rálássunk Lucy elvárásaira, kicsit vissza kell tekernünk az idő kerekét! Íme Lucy szülei:

lucy_s_parents.png

Lucy szülei az 50-es években születtek, vagyis a „Baby Boomer” generáció tagjai. /A II. Világháborút követő években jelentősen megugrott a születések száma a nyugati világ legtöbb országában, az ekkor születetteket illetik ezzel a jelzővel. Az USA-ban 1946 és 1964 közé datálják ezt az időszakot./

Lucy nagyszülei a „Legnagyszerűbb Generáció” tagjai voltak, akik végigélték a nagy gazdasági világválságot és a II. Világháborút. Nekik bizony nem osztott royal flush-t az élet, mégis derekasan helytálltak, vérrel és verítékkel szolgáltak rá az eposzi jelzőre.

lucy_s_grandparents.png

Érthető módon ezen nagyszülők számára a legfontosabb az anyagi biztonság megteremtése lett. Azt szerették volna, ha gyermekeik kertjében már szebben zöldellene a fű, mint egykor az övékben. Utódaikat arra nevelték, hogy stabil és gyümölcsöző karriert építsenek maguknak. Visszatérve a zöldellő fű metaforájához, valami ilyesmi volt a kijelölt életcél:

green_grass.png

Nem felejtették el azonban belesulykolni a porontyok fejébe, hogy a zöldellő rét eléréséhez bizony idő, türelem és kitartás kell. Továbbá munka, munka és munka! A siker nem egyik napról a másikra érkezik majd, hanem szépen lassan halmozódik fel kemény munka eredményeként, hosszú évek alatt. Valahogy így:

parent_expectation.png

A lázadó tinédzseréveik után – hippi korszak... - Lucy szülei ezen hátterük következtében nekiláttak a karrierépítésnek. Szerencséjükre a 70-es, 80-as és 90-es évek szinte soha nem látott gazdasági fellendülést hoztak (itt most az USA-ról és a nyugati világról van szó, a keleti végekre később visszatérünk), így az a bizonyos siker sokkal gyorsabban halmozódott fel, mint korábban gondolták. A végeredmény egy még zöldebb kert lett, és a valóság és elvárások különbségeként előálló elégedettség/boldogság.

parent_reality.png

A szülők ezen élményeken felbuzdulva – ne feledjük: az emberi faj hajlamos lineáris közelítésekkel és extrapolációkkal élni - Lucyt optimizmusra nevelték, és soha nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem arra, hogy emlékeztessék csemetéjüket az előtte álló lehetőségek végtelen tárházára. Nem voltak ezzel egyedül. Kortársaik szinte mind hasonló módon jártak el, és az Y generációs gyermekek többsége azzal a tudattal cseperedett fel, hogy „bármi lehet belőlük, amit csak akarnak”! Ennek eredményeként Lucy számára a biztonságot jelentő zöld kert már kevésnek bizonyult, mikor öntudatlanul kitűzte saját életcéljait. Ő már virágokat is szeretett volna!

flowers.png

Lucy és kortársai számára ugyanis a zöld kert se nem eléggé kivételes, se nem eléggé egyedi már. A Baby Boomer generáció tagjai meg akarták élni az „Amerika álmot”, a yuppie-k viszont a saját személyes álmaik beteljesülésére vágynak. Ezt a változást egy meglepő helyről származó statisztika is igazolni látszik.

A Google Ngram viewer azt mutatja meg, hogy milyen gyakorisággal fordult elő egy adott kifejezés az összes rendelkezésre álló angol szövegben egy adott időszakban. Az elmúlt 20 év tendenciái azt mutatják, hogy míg a „biztos karrier (safe career)” szófordulat fokozatosan megy ki a divatból, addig a „kielégítő karrier (fulfilling carerr)” kifejezés népszerűsége nőttön nő.

a_secure_career.png

a_fulfilling_career.pngSzögezzük le: az Y generáció tagjai ugyanúgy vágynak az anyagi biztonságra, mint szüleik. Csupán ezen felül azt is elvárják, hogy munkájukban igazán kiteljesedhessenek, kielégítő tevékenységet űzhessenek hivatásukként. Ez a szempont szüleik esetében sokkal kevésbé jelent még meg. A gazdasági válság és a háborúk ínséges időit végigélő nagyszülők nem igazán ültették el ezen „válogatós” gondolatokat bennük. („Mi az, hogy nem kéred? Azt hiszed, hogy engem konyhakéssel kergettek az asztal körül, hogy egyek egy kis sült húst? Majd adok én neked!”)

Lucy tehát gazdagon el lett látva ambíciókkal. De nem csak ambíciókkal, hanem téveszmékkel is... Nem csak azt hitették el vele, hogy „mindenkinek lesz egy csodálatos, lelkét boldogsággal eltöltő munkája”, hanem azt is, hogy mivel ő különösen csodálatos teremtés, így az ő életpályája szükségszerűen ki fog emelkedni az átlagosan jó életutak tömegéből. Lucy így a már eleve ambiciózus célkitűzésnek minősülő virágos kertnél még többre vágyik saját különlegessége okán: egy a virágok közt nyargaló unikornisra!

2.png

Miért téveszme ez? Mert nem csak Lucy, hanem kortársai többsége is ezt gondolja, ami alapvetően megy szembe a „különlegesség” definíciójával. Ahogy Dr. House is megfogalmazta: egy szülő számára az már sértés, ha a gyerekét átlagosnak értékeljük. Pedig definíció szerint nem lehet mindenki jobb, sőt, sokkal jobb az átlagnál... Hasonlóan: a legtöbb ember értelemszerűen nem lehet különleges, mert ez azt jelentené, hogy a „különlegesség” relatív fogalma tulajdonképpen nem is jelentene semmit...

you_re_special.png

Nem ez azonban az egyetlen generációs téveszme! A következő – amely talán még jobban érzékelhető a mindennapi életben is – az időskálával kapcsolatos. Míg Lucy szülei tisztában voltak vele, hogy a szép zöld gyep elérése csak hosszú évek kemény munkájával lehetséges, addig Lucy a remek karriert az élet természetes részének tekintve érkezik meg a munkaerőpiacra. Miért gondolná másként, hiszen ő egy lehetőségekkel teli nemzedék különleges tagja! A karrierépítés kezdetén várakozásai valahogy így néznek ki, és itt a hangsúly a görbe meredekségén van:

gypsy_expectation.png

A bökkenő az, hogy bár az elmúlt évtizedekben a várakozások alapvetően megváltoztak, a valóság nem követte ezt a változást. A világ továbbra is egy bonyolult hely, amelyben a karrierépítés bizony egy nehéz feladat: időt, energiát és áldozatokat igényel. A csúcsra pedig nem 25 évesen érkezik meg az ember. (Ebben a korban érdemesebb igazi hegycsúcsok azonnali meghódítását célul kitűzni.) Lucy azonban meglehetősen rosszul viseli a csalódást és a negatív visszajelzéseket, hiszen nem tudja beilleszteni ezeket az élményéket az évtizedek alatt kialakított önértékelésébe. Pár év után kortársaival ebben a helyzetben találja magát:

looking_up.png

A valóság-elvárások művelet eredménye egy hatalmas negatív érték... És ez még nem minden! Lucy szülei ugyanis osztálytalálkozókon vagy ismerősök ismerősein keresztül néha értesültek róla, hogy társaik közül néhányan bizony még zöldebb kertekre tettek szert. Nagyritkán elcsíptek némi információt erről, de általában nem szereztek tudomást ezen kertekről, vagy nem ismerték részletsebben túl sok ismerős karrierjét. Esetleg csak simán nem foglalkoztak velük, mert sajátjuk is szebb volt annál, mint amilyet megálmodtak. Az Y generáció azonban kapott a sorstól egy extra nehezítő körülményt: egy varázsteleszkópot, amely tetszőlegesen ráirányítható a volt osztálytársak, évfolyamtársak úgy 90%-ának életére! És a varázslatos eszköz nem csak betekintést enged, hanem mindenféle animációkkal ki is színezi, fel is dobja a látványt.

facebook-vs-reality1.pngEz a varázsteleszkóp nem más, mint az internet, és azon belül is a közösségi média, elsősorban a Facebook. Ez az a felület, ahogy Lucy láthatja mindenki más életének a legjobb pillanatait, megfelelő módon kiszínezve, a legjobb szögből fényképezve, a legjobb idézettel együtt megosztva. Mivel a csalódásokat és kudarcokat ritkán verjük nagydobra, így Lucy a sajátjaival tisztában lesz, de a felületesen ismert „ismerősökéiről” már nem értesül. Ennek eredményeként az alábbi helyzetben találja magát:

taunted.png

Ezért elégedetlen hát Lucy, és ezért boldogtalan. Még az is lehet, hogy mindent remekül csinált, tökéletesen kezdte karrierjét, és idővel el fog jutni a hőn áhított kertbe, de ennek ellenére a fentiek miatt mégis csalódásként éli meg sikereit is...

Mit is tanácsolhatnánk Lucynak? Gyakorlatilag csak teljesen nyilvánvaló dolgokat, amelyeket mondani könnyű, de megfogadni mégis nagyon nehéz, hiszen ehhez évtizedek alatt berögzült gondolatokat és elvárásokat kellene felülírni:

  1. Maradj nagyon is ambiciózus!
  2. Felejtsd el, hogy különleges vagy! Ha tényleg az vagy, akkor munkád és teljesítményed eredményeként ezt majd mások észre fogják venni.
  3. Ignorálj másokat! - persze pozitív értelemben véve. A „szomszéd fűje mindig zöldebb” kifejezés nem újkeletű, de a modern média egészen új jelentéssel tölti meg. A valóság és a külvilág felé vetített képek közt egyre növekvő szakadék tátong az esetek többségében. Ennek belátásához sokunknak elég csak a saját profilját végigpörgetni...

----------------------------------------------------------

Ezen a ponton elkanyarodunk az eredeti írástól, és elsőként hozzábiggyesztenénk egy saját pontot a 3 fenti „trivialitáshoz”: légy türelmes és céltudatos! E sorok írójának is időbe telt, amíg belátta: a felfutási görbe nem lesz olyan meredek, mint fentebb láttuk, a megálmodott pozíciók eléréséhez bizony még további évtized(ek)re lehet szükség. A fontos, hogy mindig lássuk a következő lépcsőfokot, ami egy kicsivel közelebb vihet a kinézett magaslathoz, illetve hogy ne tévesszük szem elől a hosszú út során magát a célt, mely jó esetben Sarkcsillagként mutatja az irányt.

A Lucy fiktív történetéhez hasonló gondolatmenetek nagyon könnyen válthatnak ki ellenérzéseket (erre jó bizonyíték az eredeti cikk alatt hömpölygő kommentfolyam). Egyesek rálegyinthetnek, hogy ez csak egy szokásos „régen minden jobb volt”, „bezzeg az én időmben” nyavalygás. Mások személyes sértésnek vehetik, és úgy tekinthetnek rá, mint generációjuk lenézésére. Megint mások meg szoktak feledkezni arról, hogy az ehhez hasonló gondolatkísérletek leginkább a nagy általánosságokat, a trendeket kívánják megragadni, azokról akarnak gondolatokat ébreszteni, így teljesen természetes, hogy rengeteg ellenpéldát lehet találni, nem mindenkire érvényesek egyenként. Sőt, azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy rengeteg külső körülmény is megváltozott, ami jelentősen befolyásolta a boldogság egyenlet „Valóság” tagjának megvalósíthatósági feltételeit: drágább lett az oktatás (főleg az USA-ban), beütött egy újabb gazdasági válság, sokkal nehezebb lett egy saját ingatlanra valót összegyűjteni, stb. Mégis, Lucy kortársaként is úgy vélem, hogy nem haszontalan végiggondolni a cikkben vázolt tendenciákat, és megpróbálni elhelyezni saját életünket, saját kertünket ebben a rendszerben.

Az első kérdés, ami felvetődhet egy magyar olvasóban, hogy mennyire állja meg a helyét a mi környezetünkben az egyes generációk leírása. A „Legnagyszerűbb Generáció” terén nem sok különbség mutatkozik, sőt: Trianon, széteső ország, világháborúk, Don-kanyar, Horthy, Rákosi, hortobágyi táborok, elhurcoltak, államosítás... A legnagyobb differencia talán ott van, hogy az átélt embertelen nehézségek ellenére dédszüleinket, nagyszüleinket nem lengi körbe egy hőskultusz, leginkább maguk sem beszélnek a történtekről.

elhurcoltak.jpg

A következő generáció kapcsán elvitathatatlan, hogy kemény munkára és kitartásra nevelték őket. De vajon mennyire igaz, hogy az 50-es évek szülötteinek élete nagy átlagban felülmúlta előzetes várakozásaikat? Ha arra gondolunk, hogy valaki Rákosi alatt, 56 környékén látta meg a napvilágot, akkor talán élhetünk azzal a kijelentéssel, hogy a 70-es, 80-as évek életszínvonala többet tudott nyújtani, mint azt előzetesen remélték. Sokaknak megadatott a saját lakás/ház, autó, a gyermekeiknek a továbbtanulás lehetősége. Nem véletlen az sem, hogy manapság sokan nosztalgiával tekintenek vissza a Kádár-korszakra és a rendszerváltás előtti 1-2 évtizedre. Összefoglalva megállapíthatjuk: a lehetőségek ugyan elmaradtak az amerikai álmot élő Baby Boomer generációéitól, de az 50-es években remélteket felülmúlták. A kert zöldebb lett.

Ezzel eljutunk a rendszerváltás időszakához, és a hazai Y generáció megszületéséhez. Mit mondhatunk ezen nemzedék reményeiről? A rendszerváltást körbelengte egy felfokozott várakozás a jövővel kapcsolatban. A saját tapasztalataim azt mutatják, hogy a szülők bizakodva tekintettek a jövő felé. Sokszor a szükséges mennyiségű háttérismeret hiányában a valóságtól el is rugaszkodtak ezek a remények. Azt vártuk, hogy rövid időn belül csatlakozunk a nyugathoz. Hogy nemsokára nem csak a balatoni parkolókban csodálkozhatunk rá a nyugati autókra. Hogy a szocializmus béklyóitól megszabadult életszínvonal meredeken kilőve fog az ég felé törni. Nem egyszer hallottam én is a mondatokat: „Mire ti elvégzitek az egyetemet, már sokkal jobb lesz minden! Sokkal több lehetőségetek lesz, és nem kell ilyesmikkel foglalkoznotok. Ne aggódjatok előre!”. Elmondhatjuk: ha nem is olyan extravagánsak, ha nem is olyan színesek, de bizony el lettek plántálva tudatunkban a Lucyéhoz hasonló virágos kertek... A realitás szürke gomolyfelhői aztán szépen lassan ellepték a színpompás rét felett addig kristálytisztán ragyogó kék eget a 90-es évek második felében, és bizony a virágok szépen lassan hervadásnak indultak. Pontosabban fogalmazva: a valóság bizony nem felelt meg a várakozásoknak. A kert ott maradt, csak a éppen egyre messzebb került.

Azt hihetnénk, hogy mindez nem olyan fájdalmas, mint Lucy számára, mert eleve nem álmodtunk akkorát, és hát lássuk be, azért bővültek lehetőségeink, így a differencia sokak számára kisebb a realitás és az elvárások közt, mint az amerikai példában. Történt azonban még pár dolog. Egyrészt mi is megkaptuk a varázsteleszkópot! Sőt, mi kaptuk csak meg igazán! Lucy irigykedhet a szomszédaira, a kortársaira, a volt osztálytársaira, más emberekre a saját világában. Mi viszont ténylegesen teleszkópot kaptunk, amellyel más univerzumokba pillanthatunk be, és ennek eredményeként olyan elemekkel bővíthettük saját kertjeinket, amelyekre reálisan nézve nem nagyon lehetett szert tenni Kelet-Európában, és ténylegesen csak az elvárások oldalhoz adtak hozzá, ezzel fokozva az elégedetlenség és a frusztráció érzetét. Ez a helyzetet tulajdonképpen még rosszabbá teszi, mint Lucy esetében...

jockey_haverom.JPGSzüleink péntekenként leültek megnézni a Dallast, ami egy másik világot mutatott be, viszont a körülmények, a korlátok miatt aligha váltottak ki a látottak hiányérzetet a saját életükkel kapcsolatban. Egyszerűen nem volt semmilyen alapja annak, hogy a Ewingok életéhez mérjék sajátjukat, Jockey új helikoptere nem eredményezett egy új unikornist a kertben. Az elmúlt években viszont mindez megváltozott! A TV-ben, az interneten, a mozikban látott dolgok már bárhol elérhetőek – nem a dinoszauruszokra kell gondolni -, csak sokkal nehezebb összeszedni a szükséges anyagi javakat. Mégis, a Dallas képsorainál sokkal kézzelfoghatóbb egy budai villa előtt parkoló autó látványa, vagy egy körúton megtalálható kirakat, esetleg egy nyaralás alkalmával meglátogatott városban megtapasztalt körülmények. Ennek pedig megvannak a maga következményei a puszta elégedetlenségen túl is. A teleszkóp mellé ugyanis kaptunk egy háromárbocos hajót is... Lehet külföldön munkát vállalni, lehet utazni, részt lehet venni csereprogramokban: „el lehet menni”. A vidáman táncoló, szivárványt hányó unikornisok idilli ménje pedig sziréni erővel hívogatja Lucy keleti végeken született társait...

large_ulyssesandthesirens.jpgSokan kihajóznak. Egyesek az árbochoz kötik magukat, és a szirének csábítása mellett is a realitás talaján maradnak, kivágnak egy-két fát, lemetszenek pár tulipánt, és megtalálják számításaikat. Mások partot érnek, és egyenesen hiánytalanul meglelik a saját virágos kertjüket. Megint mások csalódnak, és folytonosan újabb és újabb kikötőkbe látogatnak, örök nyughatatlanságra kárhoztatva magukat. A meglelt „boldogság” szintje nagyban egyénfüggő, de ez a jelenségen mit sem változtat: hajózunk. Egyre többen és egyre messzebb.

A múltban elért eredményeket már sokszor adottnak, természetesnek vesszük, ezek nem járulnak hozzá az elégedettségünkhöz. Érdemes azonban megállni egy pillanatra, és belegondolni, hogy mi mindent adott nekünk az elmúlt évszázad: az átlag emberi életkor több mint megkétszereződött, az inflációhoz igazított egy főre eső kereset világszerte megháromszorozódott, a gyermekhalandóság tizedére csökkent, az élelmiszerek, az elektromos áram, a szállítás, a távközlés ára pedig tizedére-ezredére mérséklődött! A technikai lehetőségek soha nem látott szintet értek el, és a rendelkezésre álló információ mennyisége minden képzeletet felülmúl. A fejlődés eredményeként látszólag el kellene jutnunk egy soha nem látott bőség időszakába. Sokan érvelnek emellett, köztük Peter Diamandis:

Bizonyos szemszögből nézve, idealistaként és mérnökként megközelítve a dolgot hajlamos vagyok egyetérteni vele, ezért is írtam meg már két éve az „A bőség virtuális kosara” címet viselő posztot. Hiszem, hogy a legtöbb probléma megoldása immár nem azon múlik, hogy vajon elég-e a rendelkezésre álló emberi tudás, hanem hogy hajlandóak vagyunk-e elegendő erőforrást áldozni a célra. Ugyanakkor az elmúlt két év elgondolkodtatott elsősorban a kelet-európai kivándorlás és az egész világon megfigyelhető népvándorlás kapcsán. 

Diamandis azt mondja, hogy az információbőség a tudás kapujának kulcsát adja a hétköznapi érdeklődő kezébe. A belépés lehetősége egyre többek előtt nyitva áll. 2010-ben 2 milliárd ember számára volt elérhető az internet, ez a szám pedig meredeken emelkedik. 2020-ra 5 milliárd felhasználó lesz a világhálón! 10 év alatt 3 milliárd ember csatlakozik, akik előtt mindezek a lehetőségek eleddig rejtve voltak. 3 milliárd ember, akiknek hallhatjuk ötleteit, gondolatait. Micsoda lehetőség ez az emberiség egészére nézve! Az lehetne, ez kétségtelen, sőt, vannak remek példák is erre.

myc4.pngAz elmúlt évek tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy ebbe az idealista képbe „belerondít” az emberi természet. A kapzsiság okozta egyenlőtlenség, a gyengébbek kihasználása az erősebbek által, illetve a türelmetlenség... Az a 3 milliárd ember – és a 2 milliárd egy része, például mi, magyarok is – előbb kapja meg az emlegetett varázsteleszkópot, mint a virágos kert megépítéséhez szükséges szerszámokat... Egyre inkább úgy tűnik, hogy inkább álmokat exportál a világháló, sem mint tudást és lehetőséget, pontosabban előbbire értelemszerű okoknál fogva sokkal fogékonyabb a közönség. És ez vezet el oda, hogy egyre több – nem csak metaforikus – hajó indul útnak... És emiatt borzasztó nehéz, már-már irreális elvárni azt, hogy mindez ne így legyen. Ehhez nem elég a kényszerítés, nem elég a kerítés, nem elég a hallgatói szerződés. Valami több kell... valami, amit létrehozni sokkal nehezebb – szinte lehetetlennek látszik –, mint egy törvényt vagy rendeletet aláírni: eszmék, nagyívű víziók, eszközök, elszántság, szemléletbeli váltás nem nemzeti, hanem globális szinten. Népnevelés. Iránymutatás. Ez korunk egyik nagy kihívása, amit nem hogy megoldani nehéz, de egyelőre még megérteni is. Érdemes az utóbbival kezdeni!

/Ha érdekesnek, olvasásra érdemesnek találtad a posztot, oszd meg másokkal is!/ 

--------------------------------------------

Források

 

logo-sometimes-pixelmator-577.png

A rajzok mindegyike a Wait But Why blogról származik, ahogy a bejegyzés jelzett része is az ottani íráson alapul. Az internet egyik legszórakoztatóbb és egyszersmind legelgondolkodtatóbb blogját mindenkinek fokozottan ajánljuk!

A bőség virtuális kosara 

--------------------------------------------

New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

 

 

Szólj hozzá

videó boldogság bevándorlás emberi természet