A heti magyar online sajtó egyik legnépszerűbb írása ismét a finn oktatással foglalkozott, és tökéletesen illusztrálta az előző cikkünkben elmondottakat: az alapvetően fontos és jó témafelvetés a pozitívumok mellett is átesett a ló túloldalára. Ez leginkább az alábbi bekezdésben csúcsosodik ki:

Ezekkel az állításokkal több probléma is van, és érdemes őket fenntartásokkal – mondhatjuk azt is, hogy konstruktív kritikával – kezelni. Merész – hovatovább veszélyes – olyan kijelentésre ragadtatni magunkat, hogy felesleges a „filozófiai vita”. A oktatás hatékonyságát ugyanis sok szempontból lehet mérni, sajnos (Vagy éppen szerencsére? - Ez egy újabb filozófiai vita lehetne...) nem olyan egzakt fogalom, mint a plüssnyuszi súlya (a Földön). Ráadásul a cikkben leírt finn rendszer nem olyan régi, így a kategorikus állásfoglalással érdemes lenne megvárni legalább egy generáció felnövését, szülővé válását, munkába állását, hogy valóban tartalmasan ki lehessen értékelni a társadalmi hatásokat.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy addig a pár évtizedig ölbe tett kézzel ücsörögjünk képzeletbeli magaslesünkön a felnövekvő finn lurkók hétköznapjait vizslatva és pontozva, miközben a határokon belül mindent változatlanul hagyunk. Kétségkívül van mit tanulni a finn oktatásból, ahogy kétségkívül van mit változtatni a magyar rendszeren is. De mindennek van jó és rossz oldala is, így a tanulás nem egyenlő a látottak feltétel nélkül történő elfogadásával. Bizonyos szögből nézve némiképp ironikus, hogy a jelenlegi magyar oktatást kritizálók egy része miközben joggal kritizálja a felülről vezérelt, központilag szabályozott oktatási rendszert, amely nem hagy mozgásteret és kérdezési lehetőséget a tanároknak, addig hasonlóképpen kérdés és kritika nélküli áhítattal venné át a finn mintát...

Eme rövid, az előző cikkre is visszautaló kitérő után térjünk át a mai bejegyzés fő témájára! Az elmúlt hetekben számos olyan komment illetve publicisztika született, amelyeknek szerzői egyenesen porig rombolnák a jelenlegi oktatási rendszert, és miután a helyét is felszántanák és behintenék sóval, utána látnának hozzá valami gyökeresen új létrehozásához... Némiképp erősnek és felettébb kockázatosnak tűnik egy ilyen megközelítés, főleg annak fényében, hogy az érettségi egy ehhez képest apró megváltozása kapcsán is komplett évfolyamok életével való hazárdírozásról szólt a fáma. Ebben a posztban egy lényegesen visszafogottabb megközelítés keretében mindösszesen 4+1 olyan témakört vetünk fel, amelyeket személy szerint örömmel vettünk volna saját tanulmányaink során, illetve amelyek a 10-18 éves korosztály oktatásának mai keretei közé is beilleszthetőek lennének akár tantárgyak képében is:

1. Kritikus gondolkodás, forráselemzés

Oly korban élünk, amikor nem az a kérdés, hogy hozzá tudunk-e jutni az információhoz valamivel kapcsolatban, hanem amikor éppen az információ bősége jelenti az elsődleges kihívást: minden és mindennek az ellenkezője is „igaz”. Mindenről lehet írásos anyagot találni, és bizony máig széles körben tartja magát a nézet, miszerint ami írva vagyon, az igaz is, bármit is jelentsen ez a fogalom a 21. században. Ijesztő belegondolni annak következményeibe, hogy a tömegközlekedésen utazva az ember ehhez hasonló mondatokat hallhat (megtörtént eset):

Olyan korban élünk, amikor egy adott aktuális hír, pontosabban az ennek apropóján sulykolni kívánt mondanivaló illusztrálására más kontinensen, más évben készült Youtube felvételeket használnak fel elvileg komoly hírszolgáltatók is. Amikor a hír közlésének sebessége fontosabb annak igazságtartalmánál. Hiába lehet a legtöbbször pillanatok alatt utánajárni az ilyesfajta ferdítéseknek, tévedéseknek vagy éppen szándékos hazugságoknak, nem szabad a kérdést annyival elintézni, hogy ott a Google... A Google egy eszköz, miként egy fúrógép vagy egy gyalu. A megfelelő kezekben remekül működik, de könnyen lehet vele kárt okozni is.

Szilárd meggyőződésünk, hogy aligha van fontosabb feladata az oktatásnak 2016-ban, mint a kritikus gondolkodásra, a források hitelességének elemzésére, a több lábon álló tájékozódásra nevelés. Enélkül az egyes emberek világképe fokozatosan - ugyanakkor mégis igen gyorsan – elválik a valóságtól, és ez aláássa a lehetőségét is a fejlődés előfeltételének: a konstruktív párbeszédnek. Akár külön tárgyként, külön foglalkozásként, akár a humán tárgyak oktatásának keretein belül, de nagy hangsúlyt kell fektetni erre a minél közelebbi jövőben.

2. Kommunikáció, vita, érvelés

Nem elég azonban a kritikus gondolkodás és a tájékozódás: képesnek kell lennünk arra is, hogy gondolatainkat tisztán, érthetően, logikusan tudjuk formába önteni, hogy részt tudjunk venni egy igazi vitában, hogy tudjunk érvelni saját véleményünk mellett. Amint az az előző cikkben kifejtettük: a 21. században ezen képességek egyre fontosabbá válnak a munkahelyeken is, ennek fényében minimum furcsa arról olvasni, hogy Finnországban az írásbeliségre koncentrálnak és szinte nincs szóbeli számonkérés.

Gondolhatnánk, hogy a beszéd az egyik legelemibb emberi képesség, amelyet már az anyatejjel magunkba szívunk, így felesleges erre külön időt áldozni az amúgy is szűkös keretből, ami egy iskolában rendelkezésre áll. Valóban így lenne? Elég ránézni szinte bármely internetes írás hozzászólásaira, hogy belássuk: van mit csiszolni a dolgon. Elég egy rossz példa, hogy egy beszélgetés teljesen vakvágányra terelődjön, és a lényeg valahol a ködös homályba vesszen. Elég egy rosszul megválasztott szó, egy kicsit erősebb hanghordozás, és az eszmecsere könnyen átcsaphat frontális támadásba, sértegetésbe érvelés és meggyőzés helyett.

A vitának azonban nem feltétlenül az az elsődleges célja, hogy a másik felet meggyőzzük magunk igazáról (egy korábbi írás a témában itt érhető el), hiszen semmi sem garantálja, hogy 100%-ban igazunk van, sőt, ez szinte csak eldöntendő kérdésekkel összemérhető egyszerűségű témák esetén lehetséges. A cél a tanulás. Ez még akkor is lehetséges, ha a másik félnek alapvetően nincs igaza, mert még így is rávilágíthat az érvelés során olyan összefüggésekre, amelyekre magunktól nem gondoltunk volna. Ez a kommunikáció lényege. Nem szabad egy vitára versenyként tekinteni, amelynek során a másik meggyőzése győzelmet, míg saját tévedésünk beismerése vereséget jelent: sokkal helyesebb arra törekedni, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban tudjuk megtalálni a helyes megoldást egy adott kérdésre. Sajnos a közbeszéd nap mint nap mutat rá eme szemlélet és képesség fájó hiányára... Mindez tanulást és gyakorlást igényel, ezzel szemben jelenleg a PISA tesztek bűvölete és az elektronikus eszközökön keresztül történő írott kommunikáció következtében éppen elfordulunk a szóbeliség felől...

3. Programozás

Akár üdvözöljük a változást, akár félünk tőle, sem megállítani nem tudjuk azt, sem pedig elzárkózni előle. A számítástechnika fejlődése és az internet fenekestül forgatják fel a világot, és meg kell tanulnunk együtt élni ezekkel az új vívmányokkal. Az oktatás egyik elsődleges célja elviekben az, hogy felkészítse a diákokat az életben való boldogulásra. Miként részét képezi ennek a globalizáció eredményeként az, hogy idegen nyelveket beszéljünk, úgy egyre inkább elengedhetetlenné válik, hogy beszéljük a gépeink nyelvét is. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenkinek tudnia kell álmából is felkeltve a félvezetők viselkedésének kvantummechanikai leírását, de egy általános rálátás egyre inkább szükséges: miből áll egy program; hogyan lehet algoritmizálni egy probléma megoldását; egy egyszerű programnyelv ismerete, amely alapján egyrészt egyáltalán lángra lobbanhat az érdeklődés, másrészt az érdeklődők aztán elindulhatnak a komolyabb ismeretek felé; stb. Mindezt kiegészítendő fel kell hívni a figyelmet többek között a felelőtlen online viselkedés veszélyeire, adataink, privát szféránk védelmének fontosságára, a virtuális világ lehetőségeire és veszélyeire. Ezen ismeretek révén optimális esetben nem csak jobb és tudatosabb felhasználókká válhatnánk, de megalapozottabban lehetne pályaválasztási döntéseket is hozni.

4. Panoráma

Az oktatás szinte teljes egészében a múltról szól: csak azt tudjuk megtanulni, megtanítani, ami már létezik. De vajon tudja-e az iskola falai közül kikerülő diák, hogy merre tart a világ? Mi alapján tudja eldönteni, hogy minek szentelje élete hátralevő részét? Mi alapján tudja meghozni a döntést a pályaválasztással kapcsolatban? Az „ez maradt” és az „ehhez nem kell matek” nem megfelelő érvek... A megalapozott ismeretek oktatása mellett kellene legalább heti egy óra, amely a jelenről és a jövőről szól a múlt helyett. Egy amolyan „ez történt a világban” óra, amelynek témája lehetne szinte bármi: a hét főbb eseményei, új felfedezések, tudományos eredmények, tendenciák, kilátások megvitatása. Kiváló lehetőség lenne vendégelőadók meghívására, ismeretterjesztő olvasmányok megbeszélésére, projektmunkák elvégzésére egy ilyen tárgy. A témák változatossága révén új kontextusba helyezhetné a más órák keretei közt hallottakat is. Szinte csak a képzelet szabhatna határt annak, hogy mi férhet bele. Természetesen mindez nagy odafigyelést és felkészültséget igényelne a tanárok részéről, de jól csinálva óriási haszna lehetne. A legjobban talán valami ilyesmit hiányoltam a középiskolai éveim során...

+1: Sport

A mindennapos testnevelés témáját csontig átitatta már a politika, így szinte lehetetlen érdemben beszélni róla. Pedig figyelembe véve a gyermekek testmozgásra való hajlandóságának csökkenését egyáltalán nem ördögtől való a gondolat. Más kérdés, hogy sok helyen nincs meg az infrastrukturális háttér, illetve hogy maga a testnevelésórán folyó tevékenység sem mindig az alapvető cél jegyében zajlik. Pedig előremutató lenne a csapatsportok programba illesztése. Egy olyasfajta rendszer, amelyben minden diák valamilyen csapat tagjaként tevékenykedik ezen órák keretében, amelyet rendszeres iskolai versenyekkel lehetne kiegészíteni. Ez elősegítené a közösségben gondolkodás erősödését, elvezetne nagyon kézzelfogható módon az egymásra utaltság érzetének erősödéséhez, és ezen keresztül talán a társadalmi szolidaritás vs. individualizmus mérleg is kicsit arrébb billenne. Egy csapatban könnyű belátni azt, amiről szerencsés anyagi és családi körülmények közt könnyű megfeledkezni: hogy az egyéni siker és a boldogság nem független mások sikerétől és boldogságától; hogy más problémái bizony negatívan érinthetnek minket is; hogy az egész közösségnek jobban megy akkor, ha minden tagjának jobban megy... Személy szerint emberileg rengeteget profitáltam a majd évtizedes sport karrieremből, így őszintén tudok kiállni eme javaslat mellett.

Mindez csak 4+1 pont, a felsorolást alighanem a végtelenségig lehetne sorolni. Mint az többször leírásra került: nincs tökéletes rendszer, de némi konstruktív vitával magunk is hozzátehetünk talán egy kicsit egy jobb kialakításához. A kommentek közt várjuk a ti gondolataitokat!

--------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)