2016. aug 15.

Konspirációs inga

írta: _Maverick
Konspirációs inga

fractal-language-teaching-007.jpgAz elmúlt évek során lassan hozzászokhattunk – ha teljesen megszokni ezt nem is lehet –, hogy ideológiától, országtól, kommunikációs csatornától és témától függetlenül a legmagasabb szintekre, nem is olyan ritkán kormányzati szintre emelkedtek a különböző összeesküvés-elméletek. Ezek között vannak teljesen légből kapott lázálmok, de vannak olyanok is, amelyek nagyon is rendelkeznek valóságalappal, csak a tények rögös talajáról elrugaszkodó közbeszéd néha nehezen áll meg a racionalitás és a fantázia egyre inkább elmosódó határán. Ebben a bejegyzésben az utóbbi kategóriába eső teóriákról esik szó melyek közös tulajdonsága, hogy valamiféle grandiózus szervezőerőt állítanak a középpontba, egy képregényekbe illő „főgonoszt”, aki lépésről-lépésre megy végig valamiféle globális mesterterven, és kihatással van minden fontosabb nemzetközi eseményre. Minden újabb történés az adott narratíva nyomán kerül értelmezésre, és meglepő módon szinte mindig sikerül az új fejleményeket beilleszteni a nagy puzzle-be függetlenül attól, hogy az igazság tudói a Koch-fivéreket, Soros Györgyöt vagy éppenséggel Putyint sejtik-e a háttérben. De vajon tényleg ennyire determinisztikus lenne a világ? Léteznek-e, létezhetnek-e egyáltalán ilyen mestertervek? Ebben az írásban amellett próbálunk érvelni - többek között egy 15 éven át a Kreml tanácsadójaként közvetlenül az elnökökkel dolgozó orosz politológus cikke segítségével -, hogy nem, illetve semmiképpen sem úgy, ahogyan azt sokszor gondoljuk... Mielőtt rátérnénk a putyini mesterterv mítoszának tárgyalására, három általános gondolkodás-, illetve értelmezésbeli hibát veszünk górcső alá, amelyek nagyban hozzájárulnak ezen elméletek virágzásához:

1. A tévhit, miszerint egy adott eseményből hasznot húzók szükségszerűen együtt is működnek;
2. A járulékos következmények utólag célként való értelmezése;
3. A kaotikus rendszerek kiszámíthatatlanságának elhanyagolása.

A hasznot húzók együtt is működnek tévhit

Mint az bizonyára sokak számára ismeretes, a republikánus és a demokrata gyűlések közti pár napnyi szünetre időzítve a WikiLeaks oldala olyan hackerek által megszerzett adatokat tett közzé, amelyekből kiderült, hogy a Demokrata Párt vezetése finoman fogalmazva nem törekedett arra, hogy egyenlő feltételeket biztosítson Hillary Clinton és Bernie Sanders számára az előválasztási kampány során. A fejlemények következményeként nem csak Debbie Wasserman Schultz pártelnök, de később a Demokrata Nemzeti Bizottság vezetője, Amy Dacey is lemondásra kényszerült. A jelek arra mutatnak, hogy a támadást orosz hackerek követték el – ne legyenek illúzióink: mivel a kibertér jelenleg olyan, mint a klasszikus vadnyugat, így minden megfelelő képességekkel rendelkező nagyhatalom él hasonló eszközökkel, ahogy arról Fred Kaplan ír a Dark Territory: The Secret History of Cyber War című könyvében -, ennek eredményeként rögvest meg is jelentek az elméletek arról, hogy miként játszik össze egymással Putyin és Donald Trump. Utóbbi rá jellemző módon még olajat öntött a tűzre azzal, hogy arra buzdította Oroszországot, találja meg a Hillary Clinton ominózus privát email szerverén tárolt üzeneteket is (1:00-tól a videón).

Adódik a kérdés: miért kellett volna Donald Trumpnak bármit is tudnia a hackelésről? Ha el is fogadjuk azt a meglehetősen hihető tézist, miszerint Putyin jobban örülne Trump győzelmének Clintonénál, és a megfelelő eszközökkel hajlandó is lépéseket tenni ez ügyben, miért következne ebből az, hogy Trump összejátszik a háttérben az orosz vezetőséggel? Adott két fél, akiknek a céljai közt megtalálható egy közös részhalmaz, ettől még ezen célok elérésére egymástól teljesen függetlenül is törekedhetnek.

Vegyünk egy hétköznapi példát! Tegyük fel, hogy egy utcában van egy kutya, ami egész éjjel hangosan ugat, ettől szinte senki nem tud rendesen aludni a környéken. Ödön minden este álmatlanul forgolódik, elátkozza százszor is az ebadta jószágot, de semmit nem tud tenni ellene... Egy nap azonban a kutyát megmérgezi a szomszédban lakó Géza. Ha úgy vesszük Ödön is profitál a fejleményekből, noha soha nem vetemedne hasonló cselekedetre. Ésszerű lenne ezek után megvádolni Ödönt azzal, hogy részt vett az állat megmérgezésében? 

Az ehhez hasonló szituációkba odaképzelt nem létező ok-okozati kapcsolatokkal elméletben érthetőbbé akarjuk tenni a világot, valójában azonban éppen távolabb sodródunk a megértés lehetőségétől.

A járulékos következmények célként való értelmezése 

Fűzzük tovább Ödön és Géza példáját! Mivel az utcában elpusztult a hangos eb, így a környék macskái számára új területek váltak elérhetővé. Az állatok a territóriumaik határait természetesen időről-időre megjelölik. Ödön így azzal szembesült, hogy a bejárati ajtó bizony egy terület határává vált az újraosztás eredményeként, aminek következménye a kellemetlen bűz mellett a naponkénti ajtótisztítás. Ez a fejlemény aligha volt bekalkulálva, amikor az eb jobblétre szenderítéséről Géza meghozta döntését, de mivel Géza nem szívleli Ödönt, így minden reggel kaján vigyorral sétál el a bejárati ajtót suvickoló Ödön háza előtt... Ettől még nem ezért mérgezte meg szegény állatot...

Hajlamosak vagyunk minden járulékos következményt utólag célként értelmezni, és megideologizálni, hogy az adott cselekmény kitervelőjének és végrehajtójának miért is állt érdekében eme cél elérése. Ez a gondolkodásmód a szemi-racionális összeesküvés-elméletek egyik alappillére. Aktuális példa a menekültkérdés, amely egyesek szerint Soros György, mások szerint Vlagyimir Putyin előre kiszámított munkásságának eredménye, sőt, egyik fő fegyvere. Itt visszautalhatunk az első pontra is: lehetséges, hogy a szóban forgó egyének esetleg hasznot húznak a körülményekből? Nem zárható ki. Következik ebből, hogy ők idézték elő előre megfontolt szándékkal az adott körülményeket? Egyáltalán nem feltétlenül, még akkor sem, ha tevékenységük esetleg rá is erősít az adott folyamatokra azóta, mint például Aleppo bombázása. 

Minden cselekménynek, minden döntésnek, minden eseménynek vannak következményei. Ezek egy része előre látható, mások valószínűsíthetőek, megint mások a meglepetés erejével hatnak. Nagyon kevés olyan világpolitikai történés van, amelynek minden következménye pontosan előre kiszámítható. Ha nem így lenne, akkor a történelem kerekének forgatása a világ legegyszerűbb tevékenységei közé tartozna. Ez azonban nem így van, ugyanis a világ egy végtelenül komplex rendszer. 

A kaotikus rendszerek kiszámíthatatlanságának elhanyagolása 

A kaotikus dinamika tudománya olyan nemlineáris dinamikai rendszerekkel foglalkozik, amelyek viselkedése nem jelezhető előre hosszú távon annak ellenére sem, hogy ez a viselkedés determinisztikus, ismert törvényeknek engedelmeskedik. Ennek oka, hogy a rendszer nagyon érzékeny a kezdőfeltételekre, és már egy az induláskor megmutatkozó parányi eltérés is egészen különböző végeredményekhez vezethet. Az egyik legegyszerűbb példa a kettős inga, amely két pálcából áll, melyek egymáshoz és a forgástengelyhez képest szabadon elfordulhatnak.

2000px-double-compound-pendulum-dimensioned.png

A rendszer helyzete minden pillanatban egyértelműen meghatározható mindössze két megfelelő paraméter, például a pálcák függőlegessel bezárt szögeinek segítségével. A mozgásegyenletek is exakt módon felírhatóak, mindezek ellenére a rendszer kaotikus tulajdonságokat mutat. Az alábbi videón az inga mozgásának szimulációja látható. A videó elején két egymással látszólag tökéletes fedésben lévő inga indul útnak, amelyek eredeti pozíciói közt valójában 0,0001%-nyi eltérés van. Nézzük mi történik fél percen belül!

Amint látható, a kezdeti parányi eltérés teljesen különböző mozgásokat eredményez. Miért érdekes mindez?

A világpolitika a kettős ingánál hozzávetőlegesen végtelenszer bonyolultabb rendszer: kettő helyett ezernyi szereplő vesz részt alakításában, ráadásul a történések önmagukban sem írhatóak le determinisztikus módon. Miként lehetne hát minden következményt előre jelezni? Hogyan gondolhatjuk, hogy ilyen körülmények közt lehetséges valamiféle évtizedeket átölelő mesterterv mentén haladni? Elég egy elsőre akár jelentéktelennek tűnő előre nem látható esemény, és egészen más irányt vehetnek a történések. Gondoljunk csak egy nagyobb léptékű természeti katasztrófára (élelmiszerárak szárazságok és tüzek következtében bekövetkező robbanása az Arab Tavasz előtt), egy gazdasági válságra (olajárak esése és Oroszország vagy Venezuela esete), egy járványra (az Ebola hatása az adott térség gazdaságára), egy merényletre (szeptember 11.), vagy esetleg egy ország belpolitikai helyzetében bekövetkező változásra (törökországi puccs). 

Ettől még léteznek hosszú távú stratégiai célok, de az azok felé vezető út folyamatosan változik, annak bejárása sokkal inkább áll a pillanatnyi körülményekre való reakcióból, a lehetőségek megragadásából, sem mint egy előre megírt forgatókönyv követéséből. Vegyünk egy stratégiai társasjátékot (hogy a világpolitikánál maradjunk, a zseniális Twilight Struggle-t mindenkinek ajánljuk, aki fogékony az ilyesmire)! A cél adott, de hány lépést lehet előre megtervezni az ellenféltől független módon?

A való életben ráadásul a „társasjáték” szabályrendszere sem állandó. Egy-egy vezető sok esetben a szabályokat akarva-akaratlanul is módosítja, ami következményekkel jár. Sok esetben ezek a következmények nem is az egyes lépésekből, hanem magából a szisztémából, a szabályrendszerből adódnak. És ezen a ponton el is értünk a mestertervek legendájához, pontosabban ahhoz, hogy miként válhat egy látszólag kemény központi akarat által irányított rendszer a szisztémából fakadó módon ellenőrizhetetlenné, és bizonyos szempontból önjáróvá ezzel megannyi - a központi szereplők által nem feltétlenül kívánt - járulékos következményt előidézve. 

A mestertervek legendája

1402001357093.jpgVlagyimir Putyinra sokan úgy gondolnak, mint egy cárra, aki gyakorlatilag saját kezében tart mindent és mindenkit, és szinte egymaga vezérel minden eseményt. Gleb Pavlovsky – aki 1996 és 2011 között a Kreml elnöki tanácsadójaként dolgozott Jelcinnel, Putyinnal és Medvegyevvel is – Foreign Affairs-ben megjelent cikkében azt állítja, hogy ez valójában nem így van (az itt következő kivonat helyett érdemes az eredeti cikket elolvasni, amely regisztráció után itt érhető el, de szerencsére egy amerikai egyetem honlapjáról szabadon is letölthető az anyag): Putyin valójában soha nem tudta teljesen átalakítani az orosz politikai életet hosszú idők óta meghatározó „szisztémát”, mindössze megtanulta tökéletesen használni azt. Ez azonban nem egyenértékű egy klasszikus autokrácia bürokratikus rendszerével. 

A közhiedelem szerint például a Medvegyev-Putyin cserék mindössze szimbolikus jelentőséggel bírtak, hiszen mindez mit sem változtatott a központi akarat megnyilvánulásán: Medvegyev tulajdonképpen Putyin maga. Tüzetesebben szemügyre véve az eseményeket azonban láthatóvá válik, hogy alsóbb szinteken a különbség nagyon is tapintható volt. 2010-ben Medvegyev létrehozott egy privát-állami hibrid céget az Észak-Kaukázus turizmusának fejlesztése céljából. A csoport 2 milliárd dollár állami pénzt kapott, és a várakozások szerint további 13 milliárd dollárnyi magántőkét vonzott volna be. Medvegyev azt az Akhmed Bilalovot nevezte ki a csoport élére, aki a 2014-es szocsi olimpia előkészületeinek felelőse is volt. Egészen addig, amíg 2012-ben Putyin vissza nem tért az elnöki pozícióba... Szinte azonnal kritizálni kezdte Bilalovot az olimpiával kapcsolatos késések miatt, majd rövidesen el is távolította mind a két pozíciójából Medvegyev kegyeltjét. Olyannyira, hogy még eljárás is indult Bilalov ellen, aki végül elmenekült Oroszországból. Hasonlóan komoly veszteségeket könyvelhettek el mások is, akik Medvegyev idejében reményteljes projektek résztvevőivé váltak. Ezekben az időkben nyilvánvalóvá vált, hogy ha valaki megfelelően magasra jutott, akkor előbb-utóbb eljött az idő, hogy Putyin előtt is prezentálja elképzeléseit, és várja a jóváhagyást.

Putyin harmadik elnöki ciklusa idején azonban a helyzet valamelyest megváltozott. Pavlovsky beszámolója alapján Putyin már nem vesz részt az ilyen jellegű események napi szintű kezelésében, őt mindösszesen informálják a fejleményekről. Keveseknek adatik meg, hogy valójában találkozzanak a vezetővel, és ténylegesen kifejthessék projektjeik mibenlétét. Parancs és irányítás helyett inkább közvetett utalásokra és interpretációkra hagyatkozik a kormányzat. Ebben a rendszerben a Kremlből érkező egyértelmű utasítások helyett az egymással vetélkedő Kremlhöz köthető csoportok különböző kezdeményezések formájában próbálják bizonyítani lojalitásukat, a vezetőség pedig az „elfogadhatónak” ítélt ötleteket az úgynevezett otmashka-val honorálja, ami egyfajta jóváhagyás: „rendben, csinálhatjátok”. Meglepő módon az ukrajnai események is értelmezhetőek ebben a kontextusban.

Ugyan a Krím-félsziget elcsatolása egy nagyon is szervezett katonai akció keretében történt, az azóta kelet-Ukrajnában zajló események már egy másik kategóriába esnek. 2014 elejétől kezdve különböző érdekcsoportok egyre aktívabbá váltak a Donbass régióban, különös tekintettel a Kremlhöz közel álló azon ukrán politikusokra, akik szponzorálni kezdték a tüntetéseket a krími fejleményeket követően. Ekkortájt ezrével lépték át az ukrán határt az önkéntesek, akik csatlakoztak a Kijevvel szembehelyezkedő milíciákhoz Putyin jóváhagyásával. Ezen értelmezés szerint itt nem közvetlen utasításról volt szó, sokkal inkább a körülményekre való reagálásról, és a maguktól működésbe lépő folyamatok elfogadásáról, serkentéséről. Putyin elvárása annyi volt, hogy az önkéntesek rendelkezzenek valamiféle védelemmel, és a helyzet ne váljon irányíthatatlanná. 

Az ehhez hasonló feladatokért az orosz politikában az úgynevezett kurátorok felelnek. Ezek olyan megbízottak, bürokraták, akik különböző projekteket menedzselnek, de valójában ténylegesen nem felelnek „beosztottjaik” cselekedeteikért, szerepük informális. Ennek megfelelően gyakran cserélik, hogy kikkel dolgoznak együtt, és alkalmi ügynökeik csak addig állnak szolgálatukban, amíg az maguknak is érdekükben áll. (Gondoljunk itt például arra, ahogy Magyarországon fel- és eltűnnek bizonyos nagyvállalkozók a politikai elit körül.) A probléma ezzel a rendszerrel az, hogy jellegéből fakadóan sokkal könnyebb embereket a kurátorokon keresztül akcióba küldeni, mint visszahívni őket. Számos kurátor részt vett a donbassi önkéntesek szervezésében és segítésében, de amikor 2014 nyarán a Malaysia Airlines gépét a fedélzetén majd 300 civillel lelőtték Ukrajna felett, nyilvánvalóvá vált, hogy valamelyest csökkenteni kell az ukrajnai szerepvállalást: egyszerűen túl nagyokká váltak a kockázatok. Azonban sokkal könnyebb kiadni egy „rendben, csináljátok” jóváhagyást az előretörésre, mint a visszavonulásra, mivel utóbbival kapcsolatban a szándék nem állt elő magától a résztvevők oldaláról... Az erősebb kurátorok – mint például Ramzan Kadyrov csecsen vezető (lentebb a kép bal oldalán) – képesek voltak kontrollálni csapataikat, és visszahívni őket, azonban ez nem mindenkire volt igaz. Ezzel jól látható módon egy patthelyzet állt elő: hiába a helyi orosz-nyelvű populáció teljes támogatása, nincs meg a központi akarat a térség Ukrajnáról történő leszakítására, ugyanakkor a „szisztéma” jellege miatt nincs lehetőség a teljes visszavonulásra sem. 

3000.jpg

A kurátorok feladata, hogy megszervezzék a felsőbb szinteken indirekt módon megfogalmazott irányelveknek megfelelő lépéseket, és megtalálják az ehhez megfelelő helyi érdekcsoportokat, lokális vezetőket, kiaknázható erőforrásokat. Ebben a „szisztémában” az emberek tulajdonképpen erőforrásokká, az „utasítások” pedig inkább üzletekké válnak, mindenkinek folyamatosan változhat a helyzete és szerepe. Ennek következményeként az alsóbb szinteken álló kurátorok mindent megtesznek azért, hogy hűségüket és fontosságukat bizonyítsák, amely a jelek szerint túlkapásokhoz vezethet. A szerző szerint egy ilyen túlkapás volt Boris Nemtsov ellenzéki vezető meggyilkolása is. Meglátása szerint noha Nemtsov néha irritálta Putyint, elképzelhetetlen, hogy ő maga akarta volna eltávolítani ilyen módon. Erre utal az is, hogy Putyin a gyilkosság után napokra eltűnt a nyilvánosság elől, ami arra enged következtetni, hogy az esemény váratlanul érte. Sokkal valószínűbb az előre megfontolt politikai gyilkosságnál, hogy valaki – a jelek szerint Kadyrov, akiről itt olvasható egy részletesebb cikk – túlbuzgó módon próbálta ismét igazolni hűségét egy olyan cselekedettel, ami feltételezése szerint Putyin kedvére való lehetett.

Elsőre talán mindez elvontnak és megalapozatlannak tűnhet, azonban ha hátrahagyjuk a determinisztikus világképünket, és a fentebb taglalt kaotikus, sokszereplős rendszerben gondolkozunk, akkor mégis hihetőbb, és az eseményekhez jobban illeszkedő képet kapunk mint amit a vasököllel irányító, mesterterv mentén tevékenykedő vezér elmélete ad.

Ha jobban belegondolunk, akkor nem is hangzik mindez olyan idegenül... A kommunista időkben Magyarországon is jellemző volt, hogy alsóbb, jelentéktelen szinteken is próbálták az emberek kitalálni, hogy miként cselekedhetnek a helyi pártvezetőnek tetsző módon. Ma is láthatunk erre példákat, hiszen aligha gondolhatjuk komolyan, hogy a labdarúgó EB kapcsán maga a kormány rendelt az osztrák vagy belga válogatottat „migránsozó” publicisztikákat kisebb jelentőségű sportlapoktól. Az ehhez hasonló, rendszerből fakadó berögzült viselkedésminták még akkor is fenntarthatják magát a rendszert, ha esetleg annak szereplői már a legfelsőbb szinteken is teljesen kicserélődtek. Emiatt a normák alakítása, a szemléletváltás magánál a kormányváltásnál is nehezebb, hosszabb időt igénylő feladat, viszont jobban meg is határozza a hétköznapok egyének szintjén érzékelhető atmoszféráját...

--------------------------------------------

Forrás

Gleb Pavlovsky: Russian Politics Under Putin

--------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

 

Szólj hozzá

gondolkodásmód Oroszország Putyin