Szinte pontosan egy esztendeje írt Foied vinom pipafo cra carefo két összetartozó kortárs magyar regényről az „A szülőföld szeretetet és a kivándorlás” című bejegyzésben. Ahogy a nagyon is aktuális kérdéseket boncolgató „A rög gyermekei” regényfolyam, úgy az általa ihletett gondolatok is folytatódnak a blog immár rendszeres vendégszerzőjének tolmácsolásában! Az írás a témáján túl azért is időszerű, mert a regényeket jegyző Oravecz Imre vasárnap déltől dedikál a csütörtökön kezdődő 89. Ünnepi Könyvhét rendezvényen.  

  --------------------------------------------

Aki elolvasta Oravecz Imre Ondrok gödre és Kaliforniai fürj című regényét, mely egy szajlai család dualizmus kori életéről, majd Amerikába vándorlásáról szólt, alighanem alig várta már, hogy a trilógia (vagy tetralógia?) harmadik kötetét is kézbe vehesse. A két könyv ugyan önmagában is lezárt és értelmezésre alkalmas egységet alkotott, azonban nyitott is maradt, és ha nem is okvetlenül kívánta meg, mindenesetre lehetővé tette a továbbfűzést. Ugyanez az érzésem most is, miután végigolvastam a regény harmadik kötetét, mely az Ókontri címet kapta. Lezárt egység a három kötet, de egyben folytatható is, sőt valami olyasféle érzése van az embernek, hogy kell legyen ennek a történetnek folytatása, még akkor is, ha esetleg nem íródik meg.

Az, hogy ilyen bizonytalan a lezártság és lezáratlanság megítélése, a nagy filmsorozatokkal vagy folytatásos sikerfilmekkel ellentétben nem külső (üzleti) szempontokkal magyarázható. Nem arról van szó, hogy volt egy sikeres könyv, és a kiadó meg a szerző jó üzletet látna a cselekmény továbbírásában. Oravecz Imre februárban töltötte be a 75.életévét, és legutóbbi verseskötete, mely a Távozó fa címet viseli, csak még jobban kiemeli, hogy a szerzőnek jóval súlyosabb egzisztenciális feladatai vannak most (mindenekelőtt: az elmúlásra való fölkészülés), mint hogy üzleti alapon gondolkodjék. Nem, a folytathatóság igazi oka az, hogy az élet már csak ilyen: nem zárul le, folytatódik. És a kivándorlás történetét ez a regényfolyam az életfolyamat egésze szempontjából dolgozza föl. Vagyis nem ér ott véget a történet, hogy a család kivándorol. A kivándorolt család folytatja az életét, új családok alapítódnak, új történetek kezdődnek, és ezek az új történetek (akarjuk vagy sem) az előzőket is átszínezik, értelmezik, miközben maguk sem válhatnak egészen függetlenekké amazoktól.

A fiú, aki már Amerikában született, és amikor szülei elmondják neki, hogy visszaköltöznek Magyarországra, világgá megy, és egy öreg indiánnál talál menedéket, hogy aztán így a család visszaköltözését is meghiúsítsa, szóval ez az ízig-vérig amerikai, minden magyarországi gyökeret látszólag elvesztett fiú lesz aztán végül mégis az, akinek szöget üt a fejébe a gondolat, hogy az az ókontri (ó-country), azaz Magyarország, talán mégse lehet olyan nagyon rossz hely, talán mégis érdemes lehet megpróbálkozni azzal, hogy éppen ott, abban az ismeretlen világban próbáljon szerencsét, és kezdjen új életet.

Van ebben (már ebben is) valami mélyen megrázó. Úgy tűnik, hogy semmi, ami volt, nem múlhat el nyomtalanul. Az Árvai-család pár évtized vagy évszázad múlva már egy teljesen szabályos amerikai családdá válik, és senki meg nem különböztetné bármelyik másik (ír, angol, német vagy indián) származású amerikai családtól. Valahol a tudattalan ösztönök szintjén, a kimondhatatlan dolgok búvópatakjaiban azonban mégis tovább él valami Szajlából, Magyarországból, az egykori paraszti életmódból, a föld szeretetéből. Az élet sohasem múlik el egészen nyomtalanul. Ami egyszer megtörtént, az szent, ahogy Pilinszky írta egy megdöbbentő mondatában Auschwitzról.

És ha már hazaköltözés, Roosevelt Egyesült Államokjából — lehet-e megfelelőbb időpontot találni erre, mint mondjuk az 1938-as esztendőt?

Az olvasót okkal fogja el a szorongásos gondolat, hogy ez az időzítés nem sok jót ígér. Az olvasó azonban (a szereplőkkel ellentétben) ismeri a történelmet (legalább nagy vonalaiban), és sejti, hogy mik fognak történni a következő években, évtizedekben egy szajlai paraszttal. Éppen ezért, amikor például egy ilyen beszélgetés olvasható a könyv lapjain:

- Te, Georgie, ideje szedelőzködnünk, mindjárt Recskre érünk — mondta.
- Mi az a Recsk?
- Hát az, ahol leszállunk. Egy falu, ahol várnak bennünket.

akkor az olvasó pontosan érzi, hogy ez neki szól, az utókori értelmezőnek, aki pontosan tudja, hogy Recsk az nemcsak egy szép heves-megyei falu, hanem a magyar történelem egyik szimbolikus helyszíne is.

Az talán azonban az eddigiekből is kiderülhetett, hogy Oravecz felfogása kivándorlás és visszavándorlás, Magyarország és Amerika megítélésében nem szájbarágósan leegyszerűsítő. A perspektiva, azaz az elbeszélő látószöge Árvai Steve-é. Az ő szempontjából éljük meg a hazaköltözést, majd aztán a világháborút, a zsidóbújtatást, az oroszok bejövetelét, a beszolgáltatások rendszerét, majd a kommunizmust, az üldözéseket, a kiszipolyozást, a terrort, és az ’56-os forradalmat is. Ha másért nem, már azért muszáj lenne elolvasnia mindenkinek e kötetet, hogy megtudja, egy szorgalmas és a tisztességet nemcsak gyakorló, de a tisztességességben valóban hívő földműves hogyan élhette át a magyar történelemnek ezt az egyik legiszonyúbb húsz évét. Szóval történelmi napló is, mirólunk, a történelmünkről, a Horthy-rendszertől a német megszálláson és a Rákosi-koron át a forradalom leveréséig.

De mégsem ez ebben a könyvben a legérdekesebb. A menni vagy maradni kérdésére ’56-ban még a hazájukat legjobban szerető emberek (vagy tán éppen azok) sem mondhattak mást, mint hogy menni. A kommunizmus kontraszelektív felfogása szinte teljes nyíltsággal tombolt: minél jobb volt valaki, annál jobban büntette a rendszer. Minél silányabb jellem, annál jobban jutalmazták. A gazda, aki saját szorgalmából, elhivatottságából és munkaszeretetéből kisparasztból módos gazdává nőtte ki magát, a rendszer legnagyobb ellenségévé vált; javait, terményeit, jószágait, traktorját elvették, őt magát meghurcolták, megverték, kulák-listára tették, bebörtönözték, és így tovább. Ismeri mindenki (remélhetőleg) ezeket az eseményeket. Egy ilyen országban valóban csak az maradhatott, akinek semmiféle ambíciója nem maradt a további életére. De vajon ez volna Magyarország, ez a húsz év, 1938-tól 1958-ig?

Aki már legalább az Ondrok gödrét elolvasta, tudhatja, hogy Oravecz számára mennyire fontos a táj, a föld, a domborzat maga. A Kaliforniai fürjben hosszú-hosszú oldalak szólnak csak arról, hogy milyen a kaliforniai tájnak az a része, ahol a regény szereplői kirándulnak, milyen kőzetekből áll, milyen a lejtése, hogyan formálódott a földtörténetben, milyen anyagok ülepedtek meg benne, hogyan alakította az erózió, a nap, a szél és a víz pusztítása, építése. Amikor Oravecznél országról van szó, mindenekelőtt tájról, anyagról, földről, őstörténeti rétegekről van szó. És ez a táj állandóbb, mélyebb, mint azok a változások, melyek a felszínen tombolnak. Ez a metafora pedig áll az életre, a lelkek világára is. Ami egyszer megtörtént, az sebet üt a létezésben, és örökre része marad annak. Nincs elmúlás, csak átalakulás. Vagy éppenséggel: nincs állandóság, csak örök elmúlás.

Oravecz regénytrilógiája nagyon szép és nagyon bölcs, meggyőződésem, hogy mindenkinek az önismeretét elmélyíti, aki végigolvassa. Ugyanakkor lírai, megkapó, varázslatos, tele olyan metafizikai sugárzású képekkel (akár egy kukoricatábla leírásakor, vagy a földmunkák részletezésekor), amelyek kivonnak a hétköznapi világunkból, fölemelnek, és önvizsgálatra késztetnek. Egyre erősebb meggyőződésem, hogy az utóbbi húsz-harminc (vagy negyven-ötven) év egyik legfontosabb magyar szépprózai művéről van szó. Érdemes belevágni, végigkalandozni, és elgondolkodni rajta.

 --------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)