2017. dec 18.

Az oktatásról IV. - Nem csak finn minták...

írta: _Maverick
Az oktatásról IV. - Nem csak finn minták...

pic_5.jpgKevés forróbb téma van jelenleg az oktatásnál, emiatt minden olyan anyag értékes, ami hozzájárul az érdemi vitához – akkor is, ha esetleg a konkrét állásponttal nem értünk egyet. Az utóbbi időben azonban egyre kínzóbbá válik a kérdés: valóban egy vita szemtanúi vagyunk, vagy csak merev álláspontok közti lövészárokharc zajlik a szemünk előtt?

Nehéz ezt a posztot úgy megírni, hogy tudom, elég egyetlen rosszul eltalált jelző ahhoz, hogy az olvasók szemében azonnal az egyik árokban találjam magam. Éppen ezért kivételesen fontosnak tartom leszögezni, hogy ezzel a bejegyzéssel egyetlen célom van: konstruktív kérdések megfogalmazása, amelyek közös megválaszolásával talán közelebb juthatunk a probléma megértéséhez. A jó válaszok felé vezető út első és legfontosabb lépése a helyes kérdések megtalálása!

Ez a hozzáállás a tapasztalatok szerint leginkább akkor vált ki ellenszenvet, ha a kétpólusú gondolkodás csapdájába esünk miszerint csak az A, és az eleve A ellenében definiált B lehetőség létezik. Ha pedig valaki a kritikát magában rejtő kérdést tesz fel A-val kapcsolatban, akkor automatikusan B mellett tör lándzsát a közvélemény szemében... Ezzel sok esetben a kérdező vállalhatatlanná és meghallgathatatlanná válik A támogatói számára. Aligha szükséges tovább magyarázni a jelenséget, sajnos mindenki számára unalomig ismert lehet... És talán arra sem kell ennyi felvezető után kitérni, hogy mindez miért hat rombolóan, és miként gátolhat meg egy igazi vitát, amely elengedhetetlen lenne az optimális reformok megalkotásához.

Mindezek után térjünk rá a poszt igazi témájára! Baló György műsora egyik elmúlt havi epizódját a finn oktatásnak szentelte, amely az elmúlt években a közbeszédben egyre inkább a magyar oktatási rendszer ideális ellenpontjaként jelenik meg. Ezt a vélekedést a műsor felvezetése sem rejtette véka alá: „Bezzegiskolák-bezzegmódszerekkel” - írja az RTL Most. Már többször szerepelt ezen az oldalon: Baló műsora mindenki számára erősen ajánlott. Véleményem szerint magasan a legjobb közéleti műsor, amely fontos, aktuális és mégis szerteágazó témákkal foglalkozik. Most sem volt ez másként. 

A 30 perc végére érve rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, és kivételesen maradt némi hiányérzetem is, mert ezekre most nem kaptam választ. 30 perc persze nem elegendő idő egy ilyen téma körbejárására, de most hiányzott az a visszatérő élmény, amikor a képernyő előtt magamban kérdezek, majd Baló remek érzékkel pár perc múlva ténylegesen felteszi azt a velem együtt bizonyára számtalan nézőben felvetődő kérdést a vendégnek. Bízom benne, hogy az oktatással példás rendszerességgel foglalkozó műsor egy későbbi adása majd kitér ezekre is. Vegyük őket sorra! 

A jövő digitális?

7:58-nál kezdődik az a rész, amely a digitális eszközök – okostelefonok, tabletek – modern oktatásban betöltendő szerepéről szól. Elhangzik, hogy a finn oktatás keretei közt a gyermekeket nagyon korán elkezdik rászoktatni arra, hogy ezek a készülékek tanulási eszközök, és próbálják rávezetni őket, hogy miként profitálhatnak belőlük a legtöbbet. Ezt a célt magam is rendkívül pozitívnak tartom, hiszen ezek egyáltalán nem maguktól értetődő dolgok. Tekintettel arra, hogy milyen fontos szerepet játszanak ezek az eszközök a modern élet mindennapjaiban, valóban szükséges, hogy az iskola segítse a tanulókat az eligazodásban. Lényeges lenne azonban az egyensúly megtalálása, és a negatív hatások szem előtt tartása is, ami felett sajnos gyakorta átsiklunk.

A beszélgetés során elhangzik, hogy már az egészen kicsi gyerekek is „úgy tudják használni ezeket az eszközöket”, hogy „bármiről van szó, pillanatok alatt, három klikkelés után megtalálják a választ”. Valóban így lenne? Ebben a formában nagyon komoly fenntartásaim vannak az ezekhez hasonló állításokkal kapcsolatban... Léteznek kimutatások és felmérések arról, hogy mennyire állja meg a helyét ez az egyre népszerűbb álláspont? Milyen kérdésekre tudják megtalálni a gyermekek a válaszokat, és az általuk helyesnek vélt válaszok milyen arányban bizonyulnak tényleg helytállónak? Különösen releváns ez a kérdés annak fényében, hogy a „hagyományos” szövegértési teszteken elért eredmények egyre romlanak, holott a fix szöveggel kapcsolatos kérdések megválaszolása összehasonlíthatatlanul kevésbé komplex feladat a végtelen információtengeren való halászathoz képest. 

Természetesen könnyű megtalálni a II. Világháború évszámait vagy a hélium vegyjelét, ezt senki nem vonja kétségbe. De az oktatás radikális modernizálása mellett érvelők éppen azt hangoztatják, hogy a lexikális tudás helyett az összefüggésekre kellene helyezni a hangsúlyt (ez az önmagában sem túl egyszerű kérdés most nem témája ennek a posztnak). Ebben a kontextusban pedig az online keresés nagyságrendekkel válik bonyolultabbá, ahogy azt éppen az elmúlt 1-2 év „alternatív tényei” után megtanulhattuk. Érdemes ebben a vonatkoztatási rendszerben átgondolni az „úgy tudják használni” kijelentést... Én készséggel beismerem: noha napi szinten használom ilyen célokra az internetet, szintén napi rendszerességgel szembesülök nehézségekkel, ami a helyes válaszok kiszűrését illeti. Az esetek elsöprő többségében a megfelelő kontextus és háttérismeretek nélkül a feladat közel lehetetlen lenne, és még azok megléte esetén is tapasztalatot és gyakorlatot, az adott terület alapos feltérképezését, a megbízható források leltárba vételét igényli. Az oktatás feladata ezen a területen az lehetne, hogy a gyermekeket végigvezesse ezen az úton, megismertesse őket a nehézségekkel, megtanítsa őket bizonyos módszerekre, felvértezze őket a szükséges eszközökkel. Ezek készség szintű meglétét feltételezni már az út legelején minimum elgondolkodtató... 

Szintén elhangzik, hogy a gyerekek tanulási eszközként tekintenek a digitális berendezésekre, és „találnak maguknak feladatot”, emiatt is üdvözlendő, ha mindenki a saját készülékén dolgozhat. Nem szerencsés soha egyetlen kiragadott példából általánosítani, de ide kívánkozik ellenpéldaként egy kedves ismerősöm éppen finnországi tapasztalata. Az illető egy finn családnál felügyel a két gyermekre, amelyek közül a nagyobbik a releváns időszakban az általános iskola első éveit taposta. Matematika órán a kiadott feladatok befejezése után a gyerek szabadon játszhat (!) a telefonján, mert addig is nyugton van... Ez egyébként valahol igaz, mert nem egyszer délután otthon is hisztirohamot kap, ha néha kiveszik a kezéből a tabletet. Lehet, hogy egy egyedi rossz példával állunk szemben... nem zárom ki a lehetőségét, de szerintem már mindenki látott valósággal függő 10 évest nem feltétlenül építő jellegű játékok fölé görnyedve. Emiatt sokkal óvatosabban közelítenék ehhez a kérdéshez.

Óvatosságra adhat okot az a tény is, hogy az okoseszközök alig több mint 10 éve jelentek meg, még később váltak széles körben elterjedté, az oktatásba pedig még a legprogresszívebb helyeken is csak ezután kerültek be. Ennek eredményeként még nem futott ki egyetlen generáció sem (értsd: nem töltött el 5-10 évet a munkaerőpiacon), amelyet az iskola kapuján való belépéstől fogva ilyen digitális környezetben neveltek. Mi alapján hirdetünk így ítéletet? 

A nyomás természetéről 

20:45-nél az iskolába beszivárgó nyomásra terelődik a beszélgetés. Elhangzik, hogy a munkaadók panaszkodnak az egyetemekre a feladatot elvégezni nem képes kikerülő állomány miatt, az egyetemek aztán a használhatatlan gimnazistákra, a gimnáziumok az általános iskolákra, és így tovább. Ez a felülről jövő nyomás pedig szorongást idéz elő, és bénítólag hat. Az egyik elhangzó vélemény szerint szerencsésebb lenne ennél „ha fent abból dolgoznának, amit kapnak”, és megbíznának az alattuk lévő rendszerben...

Véleményem szerint érdemes különbséget tenni nyomás és nyomás között, mert itt több különböző jelenséget veszünk egy kalap alá. Különbséget kell tenni a valóban szükségtelen pszichológiai nyomás és a boldoguláshoz szükséges képességek elsajátításának követelménye között. 

Előbbire jó példa az USA-ban jól ismert jelenség, amikor a szülők már a bölcsődét – itt nem költői túlzásról van szó! - azt mérlegelve választják meg, hogy az mennyiben járulhat hozzá ahhoz, hogy a végén a gyerek majd bejuthasson az MIT-re, a Stanfordra, stb. Egy csupán csak kevésbé nívósnak vélt óvodába nyert felvételt egyesek már kvázi halálos ítéletként könyvelnek el... Ezt követik a jelentkezéseket a közvélekedés szerint tuningoló önkéntes munkák, táborok, különórák, és a sort hosszan lehetne folytatni. Ez a fajta nyomás részben hiedelmekből táplálkozik, részben azonban olyan sajnálatos tapasztalatokra alapul, amelyek a hibás rendszer jellegéből fakadnak. Az ilyen típusú nyomást lehetőség szerint valóban ki kell küszöbölni, különös tekintettel arra a részére, amely az esetleg akaratlanul is káros motivációkhoz vezető intézményrendszerből fakad.

Nagyon félrevisz azonban, ha egyenlőségjelet teszünk ezen nyomás és a munkavégzéshez szükséges alapvető képességek elsajátításának elvárása közé... Egy szándékosan nagyon egyszerű példát választva: megkímélhetünk egy útépítő-munkást attól a „nyomástól”, hogy munkavégzés közben el kell majd bírnia egy légkalapácsot, de ettől még ha erre nem képes, akkor nem tudja elvégezni majd a feladatát? Lehet amellett érvelni (bár én ezzel sem értek egyet, de ez megint egy másik téma), hogy egy programozónak esetleg nem kell tudnia Shakespeare-ről, vagy hogy egy írónak felesleges megtanulnia összeadnia, de amellett igen nehéz lenne, hogy egy gépészmérnöknek mondjuk nincs szüksége a szögfüggvények koncepciójának megértésére. 

Ha rosszul mérjük fel, rosszul definiáljuk az eliminálni kívánt „valóban felesleges nyomást”, akkor fennáll a kockázata annak, hogy a vadhajtások lemetszegetése közepette az oktatás tényleges céljának egy részétől is megválunk. A megalapozott döntés meghozatalához érdemes minél több példát megismerni, minél szélesebb körben vizsgálódni, ami el is vezet a következő kérdéshez. 

Miért éppen Finnország? 

A finn oktatás azért került még évekkel ezelőtt a figyelem középpontjába, mert az ország tanulói a PISA felméréseken a legjobb európai eredményeket érték el. Az alábbi térképek a 2015-ös eredményeket mutatják a természettudományok, matematika és az olvasás/szövegértés területeken az OECD átlaghoz viszonyított százalékos eltérés formájában. pisa-2015-science.jpg

Természettudományok pisa-2015-reading.jpg

Olvasás pisa-2015-mathematics.jpg

Matematika

Látható, hogy Finnország valóban kiváló eredményeket mondhat magáénak, de például a matematika pontszámokat vizsgálva joggal vetődhet fel az igény az összehasonlításra: vajon miként oktatják a tárgyat Svájcban, Szlovéniában és Hollandiában? Vannak esetleg a hasonló eredmények ellenére lényeges különbségek a módszerek között? 

Az érdeklődésre méltán számot tartó országok listája tovább bővíthető, ha nem szorítkozunk pusztán az európai eredményekre.results.pngLátatlanban sem nagy bátorság kijelenteni, hogy a japán és a szingapúri oktatási rendszerek alighanem gyökeresen különböznek az európai modellektől. Minek köszönhetik eredményességüket, és milyen elemeket lehetne tőlük átvenni? Elképzelhető, hogy elkerülték a figyelmemet az ezzel kapcsolatos értekezések, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy sokkal kevesebb figyelmet kapnak ezen országok eredményei a médiában rendszeresen példaként állított finn modellnél. 

Szingapúr, Japán és Kína esetében meg lehet próbálni azzal érvelni, hogy mivel teljesen más kultúráról és viselkedésmintákról van szó, így az ottani gyakorlatok nálunk idegenek, ennek megfelelően pedig eredménytelenek lennének. Ez az érvelés azonban további vizsgálatok nélkül ingoványos területre viheti a vitát, hiszen ekkor már nem feltétlenül az eredmények tükrében ítélünk meg egy modellt, hanem részben szubjektív, ideológiai alapon, ami ellentmondásossá teszi azt, amikor a pontszámok minőségére hivatkozva magasztalunk fel egy másik, általunk kiválasztott példát. 

Egy másik szempont lehet a gyermekek elégedettségének, boldogságának vizsgálata – bármennyire nehéz is ezt objektíven megítélni, hiszen egy erre vonatkozó uniformizált nemzetközi kérdőív kitöltése által produkált eredmény óhatatlanul magán hordozza az eltérő kulturális jegyeket is (mennyire jellemző a panaszkodás, milyen az általános elégedettség, stb.). Az emberben él egy sztereotípia, miszerint a távol-keleti iskolákban az uralkodó vasfegyelem árnyékában szorongó gyerekek sorakoznak és magolnak rendületlen... Amennyiben ez a kép helytálló, akkor fel kell tenni a kérdést, hogy mégis miként lehetnek ennyire eredményesek ennek ellenére a tanulók? Ez főleg azért releváns, mert a magyar tanulók rossz teljesítményét sokszor a szorongásra és túlterheltségre vezetik vissza. Ha viszont a fenti kép téves, akkor még inkább fontos lenne megvizsgálni, hogy melyek azok a módszerek, amelyekből mi is tanulhatunk? 

Némi keresgélés után a stressz témakörben az alábbi grafikonra bukkantam: anxiety.png

Itt a vízszintes tengelyen az látható, hogy a tanulók hány százaléka ideges egy teszt előtt saját bevallása szerint akkor is, ha egyébként jól felkészült. A függőleges tengely pedig azt mutatja, hogy a tanulók hány százaléka akar osztálya egyik legjobbja lenni. Ezen grafikon szerint a japán és szingapúri gyerekek valóban idegesebbek magyar társaiknál, akik esetében viszont ez a szám átlagosnak mondható. Érdekes azonban, hogy az ambícióikhoz képest viszont túlzott a magyar tanulók stressz-szintje: a képzeletben a pontokra illesztett egyenesről Magyarország kis pöttye az idegesség irányába lóg le.

Végezetül nézzünk rá még egyszer az országok eredményeit tartalmazó fenti táblázatra, különös tekintettel arra az oszlopra, amely a 2012-es eredményekhez viszonyított változásokat mutatja. Azt láthatjuk, hogy az élmezőnyben meglepő módon éppen Finnország produkálta a legnagyobb visszaesést. Mi lehet ennek az oka? A linkelt interjúban is elhangzik többször, hogy Finnországban a rendszer folyamatosan változik, állandó a kísérletezés, a tanároknak hatalmas személyes szabadsága van a módszereket illetően. Ilyen körülmények közt melyik pillanatnyi állapotot, melyik reformokat tekintjük példaértékűnek? A visszaesés tükrében felvetődik, hogy esetleg bizonyos újítások már tévútra mehettek és korrekcióra szorulnak? Melyek voltak ezek? Mit tanulhatunk a hibákból (amelyekre egyébként sajnos a műsor sem tért ki)? 

Egy esetleges reform alkalmával azonban nem elegendő csak az újításokra fókuszálni. Azt is meg kell tudni ítélni, hogy a megreformálandó állapotnak mik azok az értékei, előnyei, amelyeket továbbra is fontos lenne megtartani! Mik az úgynevezett „poroszos” oktatás erényei? Nem egyszer láttam már erre válaszként azt, hogy „Semmi az ég világon! Az egészet ki kell dobni...”. Intuitíve is érezhető, hogy ez ebben a sarkos formában aligha lehet igaz. Némi adalékul szolgálhat ehhez a vitához az, ha rápillantunk a német tanulmányi eredmények tartományonkénti lebontására, amelyből az látszik, hogy a szegényebb, gazdaságilag is rosszabb helyzetben lévő keleti térségek maguk mögé utasítják az elvileg haladóbb szellemben oktató nyugati régiókat. Vajon módszertani vagy kulturális/hozzáállásbeli különbségekből adódik a differencia?

screenshot.png

A széles nyilvánosság előtt megválaszolatlan kérdések sora gyakorlatilag a végtelenségig folytatható. Még egyszer: ez a poszt nem a finn oktatás vagy az oktatás szükséges modernizálása ellen született, hiszen napnál is világosabb, hogy rengeteg értékes dolgot lehet tanulni távoli rokonaink példájából, illetve hogy a jelenlegi magyar rendszer számos aspektusa reformokra szorul. A cél a nyilvánosság előtt zajló vita kiszélesítése, új szempontok felvetése lenne, mert érzésem szerint az elmúlt időszakban túlságosan beszűkültek az álláspontok: bizonyos trendi kulcsszavak és törekvések előtt feltétel nélküli csodálattal, minden kritika nélkül borulunk le; másokat akár különösebb meggondolás nélkül, közfelkiáltással vetünk el... Pedig a cél a minél változatosabb, minél sokszínűbb példák megértése és szintézise kéne legyen. Nem csupán egynek a kiválasztása, nem egynek a feltétel nélküli átvétele. Ahogy az a Mondataink blogon találóan megfogalmazásra került: 

„Amit másoktól tanulunk, azt nem egy az egyben (formálisan és doktriner módon) átvennünk kell, hanem beépítenünk a gondolkodásunkba. Ott az kétségkívül módosulni fog, amint saját tudatunk mozgó hálózatával érintkezik. De ha jól tanulunk, akkor egyszersmind többek is leszünk tőle.

Megvalósítani csak azt szabad, amit már át is sajátítottunk.”

 --------------------------------------------

A sorozat korábbi cikkei

Vízzel együtt a gyereket is...

4+1 hiányolt tárgy

Az olvasás kihívása, avagy gondolatok az irodalomoktatásról

 --------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

Szólj hozzá

oktatás vita