2016. okt 26.

Kibeszélő: Orbán Viktor félreértett rendszere (Index)

írta: _Maverick
Kibeszélő: Orbán Viktor félreértett rendszere (Index)

Az Indexen ma megjelent az „Orbán Viktor félreértett rendszere” című átfogó írás, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok – azoknak is, akik esetleg valamilyen elvi okból kifolyólag már lemondtak az Indexről. Véleményem szerint ez a magyar online média szintjén valósággal objektívnek mondható összefoglaló éppen az a cikk, amelynek rögvest az emlékezetes „illiberális állam”-ról értekező tusványosi beszéd után meg kellett volna születnie a már toposszá nemesedett „illiberális” szón való éveken át tartó rugózás helyett. A tömény, másik felet elidegenítő vitriolos sárdobálás kritika helyett az ehhez hasonló írások vezethetnek előre, ezek eredményezhetnek új gondolatokat, a közbeszéd atmoszférájának megváltozását. Csak remélni tudom, hogy egyre több ilyenhez lesz szerencsénk. Kár, hogy a cikk már órák alatt egyre lejjebb kerül az Index főoldalán... Egy ehhez hasonló munkát a magam részéről napokig közvetlenül a fejlécben tartanék.

viktor.png

Az írás rengeteg munícióval szolgál további kérdések feltételéhez illetve a lehetséges alternatívák kereséséhez. Bőven van mit továbbgondolni, emiatt született ez a kibeszélő, amelyet remélhetőleg az eredeti elemzés elolvasása után születő hozzászólások töltenek majd meg igazi tartalommal és további kérdésekkel.

A cikk gondolatmenetét jól összefoglalják az egyes fejezetekhez fűzött rövid kivonatok:

„Orbán Viktor kétharmados győzelmeivel letérítette Magyarországot arról a liberális demokratikus ösvényről, amit a rendszerváltozás óta követett. A demokrácia és a piacgazdaság intézményeinek legyengítése azonban nem nyersen öncélú és nem is sajátosan magyar. A politikai berendezkedés és a gazdasági erőviszonyok ellentmondást nem tűrő átformálása mögött egy Nyugaton már rég kipróbált és meghaladott, de Ázsia több országában manapság is alkalmazott gondolkodásmód, egyfajta részleges mintakövetés sejlik fel. Az ázsiai fejlesztő állam megoldásaival kísérletező Orbán célja hatalmi rendszere hosszú távú stabilizálása mellett Magyarország felzárkóztatása. A cikk arra keresi a választ, hogy a választott úton haladva ez mekkora eséllyel sikerülhet.”

Az „ázsiai fejlesztő állam” képe elsősorban Dél-Korea felemelkedésének példája kapcsán már többször előkerült ezen az oldalon is. Rögvest adódik a kérdés: hol marad a magyar modellből a minta nevében is szereplő kulcsfogalom, maga a fejlesztés? Ezt a témát részben körbe is járja a cikk folytatása.

„Az ázsiai fejlesztő állam a centrális erőtér politikai stabilitására, illetve az erős nemzeti cégekből álló iparvállalati konglomerátumokra épül. A Magyarországgal leginkább párhuzamba állítható példa Szingapúr fejlődésének a története. Az ország fél évszázad alatt vált harmadik világbeli országból kiugróan fejletté és gazdaggá. Szingapúr a sikereit a politikai szabadságjogok durva korlátozása ellenére érte el, az államalapító és családja túlhatalma mellett, agyontámogatott baráti nagyvállalatok exporttérnyerésére építkezve. Ez a fejlesztési modell azonban a nemzetközi környezet rohamos átalakulása miatt már a ‘90-es évekre válságba került, megreformálása elkerülhetetlen volt.”

Szingapúr története valóban fontos, érdekes és tanulságos, viszont az az állítás miszerint ez lenne a Magyarországgal leginkább párhuzamba állítható példa már erősen vitatható. Különösen eme mondat fényében:

Sikereiket felértékeli, hogy mindent szénhidrogén- és nyersanyagkészletek, százmilliós hazai munkaerő és milliárdos belső piac nélkül, egy reménytelennek tűnő, perifériális helyzetből kiindulva értek el.

A „perifériális” helyzet definíció kérdése. A felemelkedés kezdetén Szingapúr környezete valóban a világgazdaság perifériáján helyezkedett el, azonban részben ez tette lehetővé magát a felemelkedést: a környezetből való kiemelkedés a megteremtett stabilitás révén. Szingapúr lényegében egy városállam – amely már önmagában hatalmas különbség Magyarországhoz képest, és sok szempontból jelentősen csökkenti a felemelkedés problematikájának komplexitását –, amely megbízhatósága révén közlekedési és kereskedelmi csomóponttá válhatott egy olyan térségben, ahol nem akadt ezen a téren reális alternatívája. Ehhez hozzájárult a politikai stabilitás mellett a város földrajzi fekvése is, amint arra Parag Khanna rámutat Connectography című könyvében. Ha rápillantunk a térképre, akkor láthatjuk, hogy Szingapúr lényegében egy sziget a világ jelenlegi legforgalmasabb tengeri útjának, a Malaka-szorosnak a közepén. Ezen a szoroson halad keresztül a világkereskedelemben résztvevő árumennyiség negyede, évente majd 80000 hajó segítségével!

mstraffic.jpg

A Malaka-szoroson évente áthaladó hajók számának alakulása (http://www.seatrade-maritime.com/)

Ebből a szempontból nézve Szingapúr a a világkereskedelemnek nemhogy a perifériáján, de a kellős közepén helyezkedik el, ami egyáltalán nem mondható el Magyarországról. Nem véletlen, hogy Thaiföld és Kína egyaránt erősen motivált az alábbi térképen jelölt Thai-csatorna megépítésében.

thai.png

A tervezett Thai-csatorna (a megépítésének lehetséges következményeiről itt lehet olvasni)

„A szingapúri csoda azonban már az átalakulást megelőző időszakban sem csupán az autoriter politikai irányításra és a hatalmasra hizlalt, agyontámogatott vállalkozásokra épült. Az országban mindig is rengeteget költöttek az oktatásra, sikeresen leszámoltak a korrupcióval, erőteljes jogállami intézményrendszert építettek ki. Az előrejutásban sem volt elég a kiterjedt és messzire elérő kapcsolatrendszer vagy a feltétel nélküli lojalitás, a sikerhez nagyon is komoly tudás és piaci siker kellett. A példátlan társadalmi normakövetés, a Nyugat felé történő erőteljes nyitás vagy a ‘90-es éveket megelőző – a maitól alapjaiban eltérő – nemzetközi gazdasági környezet is kellett a kiugró és villámgyors sikerekhez. Ezek alapján látható, hogy Orbánéknak csak bizonyos elemek átültetése sikerült, több nagyon lényeges vonatkozásban nem sikerült megérteni és átültetni, vagy megfelelően magyarosítani a szingapúri rendszert.”

Itt vetődik fel a legtöbb kérdés és válik el egymástól leginkább Orbán és Li útja. A nyilvánvaló különbségek mellett, amelyek csakis a vezetés akaratától függenek (pl.: oktatás), fontos a környezet megváltozásának hangsúlyozása:

„Ahogy az sem elhanyagolható, hogy a szárnypróbálgatásokat finanszírozó nemzeti pénzügyi rendszerek a mai globalizált rendszernél összehasonlíthatatlanul zártabbak voltak. Szóval az állami, beavatkozáspárti, protekcionista mozgástér, ami a Li klán rendelkezésére állt pár évtizede, ma jóval-jóval szűkösebb.

Az import kiszorítása, a nem piaci alapú hitelezés, az irányított iparpolitika, az árak eltorzítása, a folytonos állami támogatások és mentőövek a hatalomnak kedves nemzeti vállalatcsoportoknak, illetve az erős, külföldieket kiszorító tulajdonosi összefonódások mind olyasmik, amikre ma a WTO- és EU-tag Magyarországnak a liberalizált világgazdaság keretei között, nemzetközi egyezmények aláírójaként nincs lehetősége.”

Számos kérdést tehetünk fel azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőség van a felemelkedésre egy a már Reagan és Thatcher utáni, liberalizált és globalizált világgazdaság keretei közt:

  1. Vajon ma bejárhatnák-e ugyanezt az utat a legendás ázsiai kistigrisek?

  2. Ezt továbbgondolva: egyáltalán van-e lehetősége a felemelkedésre egy fejlődő országnak az egykoron minden fejlett ország felemelkedésében fontos szerepet játszó különböző protekcionista rendelkezések nélkül a jelenlegi gazdasági légkörben?

  3. Ha igen, akkor mégis milyen módon? Milyen trendeket, ágazatokat meglovagolva? Milyen rendelkezések segítségével?

  4. Mennyire alkalmazható univerzálisan egy a fenti gondolatok mentén születő modell? Például: a jelenlegi szabályozások mellett Kelet-Európát lényegesen könnyebben hagyhatja el a képzett munkaerő mint a Távol-Kelet országait. Ebből el is jutunk egy „tyúk vagy a tojás” kérdéshez: hogyan viszonyul egymáshoz időben a képzett munkaerő és a magas hozzáadott értéket képviselő munkahelyek megjelenése? Mennyiben akadályozza meg ezen lépcsőfok megugrását a 21. századra jellemző mobilitás?

A cikk egyik legfontosabb következtetése az, hogy mintha majd 50 év késéssel próbálnánk átültetni egy akkor kétségkívül eredményes megközelítést a magyar valóságba (ráadásul számos kulcsalkatrész gépezetből való kihagyása mellett). A probléma az, hogy nem csak a nemzetközi gazdasági szabályozások változtak meg, de a gazdaság jellege is:

„A probléma, hogy – ellentétben a fél évszázaddal ezelőtti időszakkal (amikor ez az irány a nyomorgó és képzetlen népesség mellett telitalálat volt) – most épp egy olyan társadalomtörténeti periódus kezdeti fázisában vagyunk, amikor az ipari foglalkoztatás potenciálja trendszerűen csökken. Pedig a tömeges robotizáció még be sem indult igazán, ez az előttünk álló évtized fájdalmas fejleménye lesz – ami az előrejelzések szerint hatásában leginkább az agrárfoglalkoztatottság évszázados leépüléséhez lesz mérhető.

Ehhez képest a magyar kormányfő az iparkamara idei gazdasági évnyitóján azzal büszkélkedett, hogy az EU legnagyobb ipari parki fejlesztési programját indította el, és gyakoriak a hatalmas állami támogatásokkal idecsábított, az olcsó és alacsony termelékenységű munkaerő foglalkoztatásán alapuló ipari beruházásokról szóló hírek.”

Korábban az iparosítás jelentette a fejlődés következő lépcsőfokait. Az egyre nagyobb szakértelmet igénylő ágazatok megjelenése a munkaerő folyamatos fejlődéséhez vezetett. Ennek hatása aztán az – ahogy arra Stiglitz Creating a Learning Society című könyvében rámutat –, hogy ez a képzettség „túlcsordul”, és a munkavállalók áramlása révén szépen lassan pozitív hatást gyakorol a többi ágazatra is. Ez egy olyan tényező, amelyet a statisztikák nehezen tudnak kimutatni, illetve amely nem szerepel az egyes cégek célkitűzései közt: járulékos, de kulcsfontosságú haszonról beszélhetünk a nemzetgazdaság szempontjából. Ha azonban csak alacsony, vagy roppant speciális képzettséget igénylő munkahelyek áramlanak az adott országba, akkor nem jelenik meg más területekre átcsordogáló, átültethető extra tudás. Ez a roppant fontos járulékos haszon elveszik.

Kérdés tehát, hogy mi a következő lépcsőfok ebben a megváltozott környezetben? Sokak alighanem azt mondanák, hogy az IT, és trendi az informatikai start-upokat példának állítani. Ezek valóban üdvözlendő kezdeményezések, de látni kell, hogy egy Prezi – de említhetjük akár az Instagrammot vagy a Whatsappot is – soha nem fog tízezrével alkalmazni embereket, ugyanakkor a tudástranszfer lehetősége kétségtelenül jelen van az IT szektor bővülése esetén. Marad tehát a kérdés: mi lehet a 21. század kistigriseinek útja ebben az új környezetben?

--------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

Szólj hozzá

Magyarország Szingapúr