2016. már 24.

Gondolatkísérlet - Boldogabb lenne-e egy röghöz kötött világ?

írta: _Maverick
Gondolatkísérlet - Boldogabb lenne-e egy röghöz kötött világ?

debating1.pngEbben a rövid posztban egy gondolatkísérletre invitáljuk az olvasókat. Nem merülnénk el a saját véleményünk taglalásában, mert az csak korlátok közé terelné a gondolatokat, mindössze felvillantanánk néhány vitaindító pontot, amik alapján megindulhat egy beszélgetés, és mindenki hozzáteheti a saját véleményét. A problémakör egyes elemei később külön posztok formájában kifejtésre kerülnek majd, de előbb lássuk, hogy hova jutnak cikázó gondolataink kijelölt nyomvonalak nélkül!

Korunk számos kihívása körül kettő igen fontos igazából egy, mégis külön kezeljük őket: a bevándorlás és a kivándorlás. Aggódunk a hozzánk beáramló külföldiek miatt, ugyanakkor sokan magunk is külföldre igyekszünk a jobb élet reményében, ezzel komoly kérdéseket felvetve az ország jövőjével kapcsolatban. Már napi rendszerességgel esik szó a szakemberek hiányáról, sőt, a mindennapi életben is megtapasztalhatóak a következmények. Nem véletlenül kerültek elő olyan gondolatok mint az egyetemi képzésben résztvevők „röghöz kötése”. Rengeteg ország jár hasonló cipőben. Adódik hát a kérdés, amit vitára bocsátanánk:

Jobb, boldogabb hely lenne-e a világ, ha mindenki csak abban az országban telepedhetne le, abban az országban vállalhatna munkát tartósan, amelyben született?

20-china-rich-emigration-cartoon.jpgKépzeljük el, hogy holnap reggel egy varázsütésre elapad a menekültáradat, elhallgatnak a fegyverek, hazakerül minden magyar Londonból, minden lengyel az USA-ból, minden indiai Katarból, és többé nem lesz lehetőségük munkát vállalni külföldön. (Elismerem, ehhez képest Einstein egy-egy problémája maga a rögvalóság.) Ha egy cég létrehoz egy leányvállalatot, akkor minden ország törvényben kötelezi, hogy az átadás és a kezdeti betanulás után csak helyieket foglalkoztathat. A beindításhoz persze lehetne kreálni 2-3 éves ideiglenes munkavállalói vízumokat, amelyek azonban nem lennének meghosszabbíthatóak. A részletekben kár elveszni, és ne foglalkozzunk most azzal sem, hogy milyen problémát okozna az átállás. Tegyük fel, hogy ez lezajlott. Képzeljünk el egy olyan alternatív Földet, amelynek társadalmai kivétel nélkül ezen az elven működnek: minden ország szülöttei életük végéig kizárólag az adott országban dolgozhatnak rövid kiküldetésektől eltekintve. (Alig pár évtizeddel a vasfüggöny után talán nem elképzelhetetlen még ez.) Az egyéb körülmények: kereskedelem, internet, gazdasági viszonyok, turizmus változatlanok lennének kezdetben. Jobb lenne-e egy ilyen világ a jelenleginél?

Néhány vázlatpont, amibe érdemes lehet belegondolni:

  • Megszűnne az agyelszívás, nem lehetne kiválogatni a legjobbakat minden országból, mindenkinek a saját hazájában kéne dolgoznia.
  • Bizonyos kiemelten tőkeigényes iparágak, szakmák kizárólag a gazdag országokra korlátozódnának. Érdemes lenne-e például repülőgépekről tanulni a mérnöki karokon 5-6 országtól eltekintve? Kihalnának-e bizonyos hivatások bizonyos országokban? Megszűnnének-e a megfelelő képzések? Beszűkülnének-e a perspektívák, és ezáltal felszámolódna-e akár a lehetősége is annak, hogy egy napon saját erőből megjelenjen egy új terület?
  • Hiányozna-e az a friss impulzus, új nézőpont, amit ma külföldiek, vagy korábban külföldön tevékenykedő, hazatérő honfitársak hoznak magukkal?
  • Hátráltatná-e ez az innovációt? Ne feledjük, a legtöbb innovatív vállalkozás igen sok nemzet gyermekeiből áll, akik mind viszik magukkal saját világnézetüket, neveltetésüket, gondolkodásmódjukat.
  • Mi történne a nyelvtanulással? Ha esetleg visszaesne a csökkent motiváció hiányában, nem akadozna-e a globális információáramlás?
  • Erősödne a nemzeti összetartás? Nagyobb vagy kisebb lenne-e az esélye annak, hogy ebben az új világban közösen fellépjünk olyan globális problémákkal szemben, mint a járványok vagy a globális felmelegedés?
  • Az országok közti gazdasági egyenlőtlenségek csökkennének, mert a legjobbak megtartásával a lemaradottaknak több esélye lenne; vagy éppenséggel nőnének, mert a nagyobb, gazdagabb országoknak több lehetősége lenne, de kevésbé lennének motiváltak külföldön befektetni, kisebb esélye lenne az új technológiák terjedésének?
  • Mi történne a kultúrákkal? Az internetnek és a médiának hála semmi változás nem lenne, vagy minden nemzet sokkal inkább befelé fordulna?
  • Frusztráltak és keserűek lennének a rosszabb helyzetben lévő területek népei mert keretek közé szorulnának, elvennénk tőlük a kitörés lehetőségének sokszor csalfa, mégis reménykeltő illúzióját is; vagy épp ellenkezőleg: nem a TV-ben látottakhoz mérnék az álmaikat, hiszen az úgyis elérhetetlen, ezáltal elégedettebbek lennének saját helyzetükkel?

Rengeteg kérdést lehetne még felsorolni, így meg is adnánk mindenkinek a lehetőséget arra, hogy feltegye a sajátját, megválaszolja másokét!

  --------------------------------------------

Ne feledd, rajtad, a Te megosztásaidon, a Te elbeszéléseiden, a Te kommentjeiden is múlik, hogy mit tart fontosnak a társadalom, hogy miről beszélnek az emberek! Tegyél érte, hogy a „csendes többség” a „többséghez” méltó módon határozza meg a közbeszédet, és hogy ne essen a hangos kisebbség túszául! Terjeszd, amit fontosnak tartasz!

 --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)

Szólj hozzá

vita bevándorlás kivándorlás