A párizsi merényleteket követően sorra születnek az olyan cikkek, amelyek a jelenség gyökerével, a radikalizálódás előfeltételeivel és táptalajával, a társadalmi háttérrel foglalkoznak. Ezek az írások sokkal fontosabbak a történések megértése szempontjából, mint hogy az adott pillanatban hol vált szükségessé egy-egy pályaudvar kiürítése egy ottfelejtett táska miatt, így most közülük ajánlanánk az olvasók figyelmébe hármat némi kommentárral.

A híreket figyelők számára már korábban feltűnhetett, hogy milyen gyakran kerül elő Brüsszel neve, ha terrorizmusról esik szó, és most nem az ott székelő intézmények által hozott döntésekre kell gondolni. Nem egy merénylet nyomai vezettek már vissza a város Molenbeek-Saint-Jean névre hallgató kerületébe, legyen szó akár személyekről, akár fegyverekről. Miként válhatott ez a kerület a dzsihádisták központjává? - erről szól az Index írása:

Hogy lett Brüsszel az európai terrorizmus központja?

A cikk a városrész történetét egészen a 19. századig vezeti vissza, és mindezt nyomós okkal teszi: tulajdonképpen már akkor megindultak azok a folyamatok, amelyeknek eredményeként a környék elnyerte mai arculatát. Elgondolkodtató, hogy bizonyos lokális, városfejlesztéssel kapcsolatos lépések miként járulhatnak hozzá évtizedekkel később akár a terrorizmus térnyeréséhez is. Egy hasonló helyzetbe kerülő térség talán csak külső segítség révén tud megváltozni, hiszen a „hírneve” rögvest megmutatkozik az ingatlanárakban, amelyek pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a továbbiakban is a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegei kényszerüljenek ide, ezzel öngerjesztővé téve a folyamatot és felépítve egy párhuzamos társadalmat.

Egy ilyen párhuzamos világba kalauzolja el olvasóit a mindig élményszámba menő „The New Yorker” riportere, aki helyiek segítségével járta be Párizs rettegett külvárosait, és ismerkedett meg a januárban a kóser-boltban gyilkoló Amedy Coulibaly történetével. Érdemes rászánni az időt az alapos munkára (a cikk még augusztus 31-én jelent meg).

The Other France

Mind a két eddigi cikk szegregációról, nem integrálódó közösségekről, kiszolgáltatott, céltalan, szoros szociális kötelékek nélkül tengődő fiatalokról szól elsősorban, akiket akár az utcán, akár börtönökben – nem árt pár percre megállni, és belegondolni a büntetés-végrehajtási intézmények szerepébe is - megtalálnak a szélsőségesek. Mindez elgondolkodtatott. Ha egy kicsit hátralépünk, elfelejtjük egy pillanatra a terrorizmust és az iszlám fundamentalizmust, nem helyettesíthetünk be más változókat ugyanebbe a képletbe? Gondoljunk csak a hasonlóan célok és kötődések nélkül kallódó fiatalokra, akik utána drogdílereknek állnak az amerikai nagyvárosok utcasarkain, esetleg megragadnak egy sörétest egy egyetemi előadó felé indulva. Gondoljunk a Breivik-féle szélsőségesekre, akiket nem dzsihádisták, hanem másfajta eszmék találnak meg nagy magányukban. Gondoljunk a nagy pénzt ígérő külföldi prostitúcióra vagy tetszés szerint választott szekták tevékenységére, esetleg a magyar ifjúság köreiben is pusztító kristályozásra és herbálozásra.

Siker! A drog oldotta meg a vidéki alkoholproblémát

Felvetődik a kérdés: nem ugyanannak a jelenségnek különböző vetületeit látjuk? Pontosabban: nem ugyanott gyökereznek ezek a végeredményükben eltérő folyamatok? Legyen szó egy kis magyar faluról, Baltimore lakótelepeiről vagy Brüsszel külvárosáról, a történet hasonló: a társdalommal nem sok közösséget érző, bizonytalan szociális hálóval rendelkező, életcélok, munka és normák nélkül kallódó, ennek eredményeként kiszolgáltatott és befolyásolható fiatalok külső „segítséggel” találnak valamit, ami „értelmet” ad létüknek – vagy elviselhetőbbé teszi azt -, egy közösséget, amibe tartozhatnak, vagy egy célpontot, amin kitölthetik dühüket. Hogy a közvetítő egy szektás, egy dzsihádista, egy díler, vagy valaki más, azt már az adott környezet sajátságai határozzák meg... Ennek fényében nem hagyunk figyelmen kívül valamit, ha kizárólag csak a többségében muzulmánok lakta gettókra fókuszálunk? Természetesen most a probléma ezen manifesztációja került a reflektorfénybe, ez a legégetőbb, ezt senki nem vitatja el, de egyre inkább meggyőződésem, hogy ennél többről van szó, mélyebb társadalmi problémákkal állunk szemben, és egyre nagyobb szükség van a különböző formát öltő tünetek egyenkénti látszatkezelése helyett az igazi okok felkutatására és megértésére.

Ezen gondolkoztam tegnap egy internetes fórumra írt hozzászólás kapcsán, majd érkezett ma délelőtt a következő írás arról, hogy mi visz rá látszólag normális fiatalokat arra, hogy az ISIS soraiba álljanak, és mindent hátrahagyjanak.

A fiad szanaszét van, darabokban

Ez a cikk csak megerősített fenti gondolataimban, ugyanis bemutatja, hogy sokszor nem a gettók utcagyerekei, hanem középosztálybeli családok porontyai is belevágnak a „kalandba”. Mi több, olyanok is, akik esetleg nem hogy semmilyen kapcsolatban nem álltak az iszlámmal korábban, de esetleg egyenesen keresztény családban nőttek fel. Természetesen nem ők alkotják a többséget, de maga a tény, hogy létezik ez a réteg, igen elgondolkodtató, és rámutat arra, hogy a probléma szerteágazóbb mint azt elsőre esetleg gondolnánk.

  --------------------------------------------
New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)