Szinte mindenki megírta már a véleményét Orbán Viktor Tusnádfürdőn tartott beszédéről. A beszéd a hangzatos felvezetés ellenére nem hozott semmi újat, de még csak meghökkentőt sem: az érintett pontokat már mind hallottuk korábban, a gondolatmenetet már unalomig ismerhetjük. Emiatt nem is áll szándékunkban beállni a sorba, és sorról-sorra végigmenni a főbb gondolatokon. Épp ellenkezőleg: némiképp paradox módon éppen annak apropóján vesszük elő Orbán Viktor előadását, hogy az ehhez hasonló megszólalások kommentálásának hiábavalóságáról írjunk!

A legtöbb kommentár – legyen szó akár a médiáról, akár ellenzéki pártokról - a kormány által már hónapok óta unalomig ismételt „fő üzeneteket” vette górcső alá. Mindenki átsiklott a beszéd bevezetőjén, pedig érdemes egy pillanatra megállni, és elgondolkodni a Miniszterelnök „a jövő megismerhetőségének természetrajzáról” vallott nézetein.

„Hajlamosak vagyunk úgy elképzelni a jövő megismerését, mint ahogy azt az ismeretlen felé hajózó hajóskapitányok teszik. Állunk a hajó orrában, távcső a kezünkben, és fürkésszük az ismeretlen partokat. Azé lesz az elsőség, az jut a jövő ismeretének birtokába először, akinek élesebb a szeme vagy jobb a távcsöve. Mintha a jövő afféle még fel nem fedezett kontinensként ott lenne előttünk, létezne, és várna ránk. Holott kedves barátaim a jövő egészen más természetű. Éppen az a legfontosabb tulajdonsága, hogy nincsen, nincsen kész! Sőt, egyáltalán nincsen, csak ezután történik majd meg. Ezért semmi értelme előrefelé meresztgetni a szemünket.

Érdemesebb úgy elképzelni a jövőt, ahogy az evezősök haladnak a versenyeken, a regattán: háttal ülve a menetiránynak. Csak azt látjuk, ami már mögöttünk van, s azt ami éppen a látókörünkbe került. A hajó orrát aszerint kell irányítanunk a jövő felé, ahogy a part kibontakozik a szemünk előtt. Abból kell megfejteni a jövőt, amit már ismerünk. Vagyis a jövőről való gondolkodás nem távolba néző verseny, inkább a múlt megismerésének versenye. Az győz, aki mélyebben érti meg a múltat és aki abból gyorsabban és bátrabban vonja le a tanulságokat. Ez a mindenkori politikai vezetés és tervezés kiindulópontja.”

Az utolsó gondolat nagyon fontos: valóban kulcskérdés a jövő felé haladás szempontjából a múlt megismerése! Nem érdemes ugyanazokat a hibákat többször elkövetni, felesleges a kereket minden választás után újra feltalálni, céltalan ugyanazokat az egész társadalmat érintő kísérleteket újra és újra kipróbálni. Az emberiség évezredeket felölelő történelméből szinte kiapadhatatlan mennyiségű információ meríthető. Egyes megközelítések szerint a tudás ilyen módon történő, generációkon átívelő felhalmozódása, és a soha nem látott ősöktől való tanulás képessége az egyik olyan jellemző, amely külön polcra emeli az emberi fajt az élőlények birodalmában. Ahogy Newton mondta: „Ha valaha is messzebb láthattam, az azért lehetett, mert óriások vállán álltam.” Ebből a szempontból nézve az evezés egy találó és szemléletes példa.

Azzal is nehéz lenne vitatkozni, hogy a jövő még nincs kész, még nem történt meg. Ebből azonban téves arra a következtetésre jutni, hogy „semmi értelme előrefelé meresztgetni a szemünket”. Épp ellenkezőleg: így válik csak igazán izgalmassá a jövő fürkészése. Egy a horizonton földdarabot kutató hajóskapitány lehetőségei erősen korlátozottak: vagy megpillantja az új földrészt, vagy nem. Nem áll módjában alakítani rajta, nem áll hatalmában megváltoztatni azt, semmilyen módon nem tudja befolyásolni, hogy ott mi vár majd rá. A jövő valóban nem ilyen, amint arra Orbán Viktor helyesen rámutatott. A jövő ennél sokkal izgalmasabb! A jövőbe való eljutás önmagában nem túl nagy kihívás: tulajdonképpen születésünk pillanatától életünk utolsó momentumáig mást sem csinálunk, mint utazunk a jövő felé, akár akarjuk, akár nem. A fel nem fedezett kontinensekkel szemben azonban a jövő alakítható! Rajtunk is áll, hogy milyen lesz. A jövő nem valami, amit távcsöveinkkel észrevehetünk, sokkal inkább egy félig betöltött vászon, amelyre magunk is festhetünk. Éppen emiatt cseppet sem felesleges néha előre is nézni.

Persze nem mindnyájan születtünk festőnek, és legtöbben az élet kemény mindennapjai során valóban csak az evezőket húzzuk rendületlenül, összeszorított foggal (ó mily szépen működik ez a metafora itt is…).  Talán még fel sem nézünk, és nem fogadjuk be azt sem, amit visszafelé tekintve láthatnánk. Éppen emiatt van hatalmas szükség azokra az emberekre, akik képesek kezükbe venni az ecsetet, akik a múlt megismerése után meg is mernek fordulni, akik irányt mutathatnak. Ha mindenáron a Miniszterelnök példájánál szeretnénk maradni, akkor a menetiránynak háttal ülő evezősök mellett nem szabad megfeledkeznünk a kormányos nyolcas eddig nem emlegetett tagjáról, az evezősök mögött helyet foglaló, nélkülük haladni nem képes, de az irányt számukra kijelölő és azt tartó, előre tekintő kormányosról…

Keveseknek adatik meg, hogy odaülhessenek a kormányos pozíciójába. Ez azonban nem is feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az irány kijelöléséhez hozzájárulhassunk. A napi politikai csatározások - és azok közvetítése - közepette szinte már elfelejtjük, hogy igazából nem a hatalom megszerzése vagy az aktuális kormány leváltása lehet az egyetlen fontos cél. Egy jó intézkedés, egy ragyogó ötlet megvalósulása esetén az ország és a társadalom szempontjából nem az a lényeges, hogy ki az elkövető, sokkal inkább az, hogy az előrelépést eredményező lépés megtörtént. Egy ideális világ parlamentáris demokráciájában egy ellenzéki pártnak nem az lenne az egyetlen funkciója, hogy a kormányt kritizálja, és nem az lenne az egyetlen célja, hogy megnyerje a következő választásokat. Ez nem is lehet reális célkitűzés sok esetben. Egy ideális világban a kormányon kívül rekedt pártoknak és a véleményformálóknak az lenne az egyik küldetésük, hogy ötletekkel, alternatívákkal, víziókkal, elképzelésekkel álljanak elő. Nekik kellene csak igazán a távoli horizontokat fürkészniük, főleg akkor, ha a kormányos pozíciójába kerültek ezt nem tekintik saját feladatuknak.

A kormány hibáit, ballépéseit, botrányait éppen olyan unalomig ismerjük már, mint az általa sulykolt szólamokat. Teljesen felesleges századszor is végigelemezni ugyanazokat a bevándorlásról szóló gondolatokat. Teljesen felesleges kitenni a huszadik bejegyzést is a plakátháború aktuális állásáról, vagy éppen arról, hogy milyen háttérrel rendelkeznek az anyagokon megjelenő szereplők. Céltalan újra és újra cikkeket, véleményeket szentelni egyes vezetők kigúnyolásának. A hírszolgáltatás keretein belül természetesen elkerülhetetlenül be kell számolni bizonyos dolgokról, és nem szabad szemet hunyni a visszaélések felett sem. Célszerű lenne azonban eltolni a hangsúlyt, és az ellencsapások, a múltban elhangzott dolgokra, nyilatkozatokra való reagálások helyett a jövőre fókuszálni, alternatívákat, ötleteket prezentálni. Egyes kormánytagok parlamenti felszólalásokban történő kritizálása helyett halljunk inkább egy tervet az ellenzék prominens képviselőitől az egészségügy általuk elképzelt reformjáról. Ha kijön egy hír egy újabb stadionról, akkor a puszta felhördülés helyett lássunk egy megvalósíthatósági tanulmánnyal megtámogatott írást a címoldalakon mondjuk egy új kutatóintézetről. Az Olimpia rendezésével kapcsolatos sokadik ellenvélemény helyett lássunk egy tervet a vidéki infrastruktúra fejlesztéséről. Ahelyett, hogy ellenreakciókkal, kommentárokkal éppen a kritizáltak szándékainak megfelelően hozzájárulnánk a közbeszéd tematizálásához, az ismert témák napirenden tartásához, lássunk új ötleteket, esetleg más megoldandó problémákat! Az ellenzéki pártoktól pedig puszta kormánykritika helyett – mit lehetne még elmondani, ami nem hangzott el 5 év alatt? - lássunk jövőbe mutató elképzeléseket, egyfajta árnyékkormányszerű tevékenységet!

Mindez talán hozzájárulhatna ahhoz, hogy az emberek lássák: van jövő, amit érdemes várni, amiért érdemes tenni. Van alternatíva, és lehet esetleg valakiRE is szavazni, nem csak valaki ELLEN. Sőt, ha esetleg valami láthatólag felkelti az emberek érdeklődését, fontossá válik számukra, a közbeszéd részévé válik, újra és újra előkerül a hírportálokon, akkor még az sem elképzelhetetlen, hogy végül megvalósul még akkor is, ha a kormány ezzel pusztán csak a népszerűségi indexét próbálja javítani… Esetleg a kormánytól függetlenül, önkéntesek és adományozók tevékenysége nyomán, ahogy erre mostanában egyre több példát láthatunk. A lényegen ez nem változtatna: egy pozitív kezdeményezés megvalósulna, tennénk egy kis lépést előre. Közben pedig szép lassan megváltozhatna a gondolkodásmód és az általános légkör. Túl idealista hozzáállás? Alighanem igen… de valakinek idealistának is kell lennie, hátha ragadós lesz a példa! :)

/Ha érdekesnek, olvasásra érdemesnek találtad a posztot, oszd meg másokkal is!/ 

--------------------------------------------

New Deal Blog a Facebookon
(Ha a kedves olvasó semmiképpen nem szeretne lemaradni a Facebook oldal frissítéseiről sem, akkor látogasson el az oldalra, és a fejlécben található „Tetszik” ikonon található kis nyíl segítségével megnyitható legördülő menüben kattintson az „Értesítéseket kérek” opcióra.)