“...ez most vicc, vagy komoly”
-Rogán Antal-

Minden olvasó bizonyára tudja: a mai nap számos tüntetést rendeznek nem csak országszerte, de több külföldi városban is. Ez a „Közfelháborodás napja”, amely alighanem megmutatja majd, hogy mire számíthatunk a fejüket újonnan felütő mozgalmaktól az előttünk álló időszakban. 

Sok minden miatt fel lehet ma háborodni, bizonyára senkinek nem kell segítség ahhoz, hogy pillanatok alatt felsoroljon pár dolgot, amely rögvest megemeli vérnyomását: különböző adófajták, korrupció, stadionok, a társadalom egy részéről való megfeledkezés, stb. Sőt, legtöbbünknek ehhez elég konkrét rendelkezések és események helyett csak néhány személyre gondolnunk. Ma azonban nem kívánok ezekre a személyekre gondolni még felháborodásomban sem... Nem akarok a személyes szimpátia vagy ellenszenv alapján állást foglalni; nem érdekel, hogy mi jelent meg a külföldi sajtóban; nem szeretnék ideológiai értelemben besorolást nyerni úgy mint „liberális”, „konzervatív”, „nemzeti”, és ki tudja még mi nem...

Felejtsük el egy percre a megszokott neveket... Hagyjuk a lelki szemeink előtt ködbe veszni Gyurcsány, Orbán, de még Lázár, Rogán, Vona vagy Szijjártó arcát is. Ne foglalkozzunk a grafikonokkal, az unortodox gazdasággal, Pakssal, a stadionokkal, de még csak az „illiberális” eszmékkel vagy a medencékkel sem. Hagyjuk magunk mögött Putyint, Obamát, Merkelt és az ő véleményüket is. Vonatkoztassunk el attól, hogy bizonyos mondatok kikhez köthetőek, és egy ilyen módon kiüresített, ködös, csak hangokból és írott szövegekből álló világban vessük vigyázó szemeinket arra, hogy milyen jövőt pingál az üres vászonra az ország vezetése, a magyar politikai elit. Én emiatt a jövő miatt háborodok fel... Amiatt a jövő miatt, ami abból rajzolódik ki, hogy mit NEM tart fontosnak jelenleg az ország vezetése. Készítsünk egy rövid, korántsem teljes számvetést!

1. Az internetet

A meglebegtetett, visszavont, majd konzultációra bocsátott internetadó illetve az ezzel kapcsolatosan elhangzó nyilatkozatok alapján nyilvánvaló, hogy a kormány szerint az internet előfizetés nem képezi a rezsi szerves részét, hiszen akkor extra adókkal való terhelés helyett a csökkentése lenne napirenden. Kétségtelen: fűteni, inni, mosakodni sokkal fontosabb a világhálón való szörfölésnél, de vajon elképzelhető-e a 21. században a világelithez való felzárkózás anélkül, hogy az emberek hozzájussanak a külvilágból származó információkhoz? Elképzelhető-e az egyetemi tanulmányok magas szinten való elvégzése, esetleg világszínvonalú tudományos tevékenység űzése a világhálóhoz való korlátlan hozzáférés nélkül?

2. A nyelvtudást

A nyelvoktatás katasztrofális helyzete viszonylag rendszeresen előkerül különböző fórumokon. Beszélhetünk óraszámokról, hamisított nyelvvizsgákról, csökkenő követelményekről, maffiaszerűen működő nyelviskolákról és értéktelen papírok bizonyítvány címén történő kiosztásáról... A 444-en jelent meg Bede hosszú írása arról, hogy miként válik Magyarország Latin-Amerikához hasonlatossá. Elgondolkodtató, sok ponton vitatható eszmefuttatás, de egy paragrafus minden kétséget kizáróan igaz:

A tragikus színvonalú közoktatás örökké biztosítani fogja a játszi könnyedséggel megvezethető rétegeket, Magyarországon pedig ezt még súlyosbítja a nyelvi elszigeteltség. Míg a venezuelai parasztnak elvileg csak a lassan minden zsebben megtalálható okostelefonra lesz szüksége ahhoz, hogy a racionális döntéshez szükséges összes információ a rendelkezésére álljon, addig magyar sorstársának soha nem lesz ilyen könnyű dolga, mivel míg spanyolul tényleg megvan minden szükséges tudás, magyarul egyáltalán nem. Az idegen nyelvek ismeretének tragikus magyarországi statisztikái pedig közismertek, és nem is valószínű, hogy ezen végzetesen elavult oktatási rendszerünk változtatni tudjon.

3. A felsőoktatást

Kivont pénzek, kutatóegyetemek számára anyagi okok miatt elérhetetlen publikációs adatbázisok – ezek azok a források, ahol a világ kutatóinak munkái hozzáférhetőek, és amelyek nélkül kutatás és fejlesztés manapság elképzelhetetlen -, decemberben fizetés nélkül maradó oktatók, új oktatók hiányában elfogyó tanszékek, fűtés nélküli előadókban írt 4 órás vizsgák... A sor szinte végtelenül folytatható lenne. Nézzünk Szingapúrra, Dél-Koreára, és láthatjuk: rohanó világunkban nincs tartós felemelkedés, ha nem tartunk lépést az emberi tudás naponkénti bővülésével, legyen szó akár kvantumfizikáról, akár szociológiáról vagy ne adj isten közgazdaságtanról.

4. Az informatikát

Ugye emlékszünk az ominózus mondatra?

Embertársainkról alkotott véleményünket egyre inkább befolyásolja, hogy trendi-e a foglalkozása, vagyis informatikus-e az illető.

Az informatika oktatása nem hogy hangsúlyosabb szerepet kapna, de egyre inkább háttérbe szorul a közoktatásban, mikor a világ többi pontján egyenesen mozgalmak indulnak annak érdekében, hogy a gyerekek alapszinten megismerkedjenek a programozással. Nem az Excellel, vagy a Worddel, hanem az algoritmikus gondolkodás alapjaival, és egy program főbb elemeivel. Tetszik vagy nem, ez a modern világ része, mi több: a közeljövőben egy társadalom boldogulásának elengedhetetlen feltétele lesz. Bizonyos korokban még az írás, a fizika vagy a trigonometria sem voltak az oktatás kötelező elemei, mára ezek szükséges dolgokká váltak. A világ alakul, és vele együtt alakulnak a benne való boldoguláshoz szükséges követelmények is. Vajon lépést tudunk tartani ezekkel?

Forrás: code.org

5. A tudás alapú társadalmat

Részben összefügg a fenti pontokkal, és mintegy összefoglalja azokat, kirajzolván egy ijesztő, apokaliptikus jövőképet. A világ munkaerőigénye folyamatosan csökken, a gyárakban egyre több automata gépsor robotol - de sokszor gépek válaszolnak már az ügyfélszolgálati vonalakon is -, a technika szépen lassan felszabadít minket a napi 8-10 óra munka kényszere alól (ajánlott olvasmányok: Al Gore – A jövő; Erik Brynjolfsson and Andrew McAfee - The Second Machine Age: Work, Progress, and Prosperity in a Time of Brilliant Technologies), a világ pedig még nem adott választ arra a kérdésre, hogy mit tudunk kezdeni ezzel a szabadsággal...

A 2008-as válság után a termelés úgy állt vissza a korábbi szintre, hogy közben a munkanélküliség nem csökkent. Egy dologban igaza van a vezetésnek: a világ változik, újra kell gondolni az állam szerepét, a munka szerepét a társadalomban, az oktatást át kell szervezni annak érdekében, hogy a jelen ifjúságát valóban a jövőben való életre készítse fel... A tendenciák pedig nem az orbáni értelemben vett munkaalapú társadalom felé mutatnak... Nem a közmunkáé, és nem az autógyári összeszerelésé a jövő. Elég Kínára nézni, ahol minden követ megmozgatnak azért, hogy túl tudjanak lépni ezen a fázison.

6. A nemzetközi kapcsolatokat

Belső források állítják: lassan nem maradt már hozzáértő ember a magyar külügy kötelékében. Folyamatos a kapkodás, a megítélésünk rontása, a szerencsétlen időzítések és nyilatkozatok tömkelege. Lehet mondani, hogy nem célunk a világnak való megfelelés, de ez önámítás lenne... Egyetlen állam sem engedheti meg magának a teljes elszigetelődést (nem, még Észak-Korea sem, amely folyamatosan rá van utalva a Kínából érkező élelmiszerre).

A lista még folytatható lenne, de nincs rá szükség... A világ és Magyarország nem egy irányba tart. És a világ alatt bizony nem Németországot, nem az USA-t, nem az EU-t vagy Oroszországot kell érteni, hanem az emberi társadalom, az emberi tudás, az emberi környezet országok felett álló, eredendően globális rendszerét.

Tegyük félre a hitbeli meggyőződéseinket: egy párt szimpatizánsának lenni nem vallás, nem az egyéniség része, nem egy kőbe vésett természeti törvény. Egy párttal egyet nem érteni nem azt jelenti, hogy automatikusan az ellenzék táborába tartozunk.

Lehetne-e fontosabb célja egy ideális világban egy ország vezetésének, mint egy lehetőségekkel, békével és felemelkedéssel kecsegtető jövő építése? És ha nem ennek megfelelően cselekszik, lehetne-e fontosabb célja a társdalomnak, mint hogy elégedetlenségének hangot adjon és változtasson a haladás irányán? Nem hitből, nem pártszínektől és elkötelezettségtől függően, hanem ész érvek alapján... annak alapján, hogy milyen jövőt szeretne látni azon a bizonyos üres vásznon...

Egy párt nem jelenti önmagában a jövőt, de jelentheti éppenséggel a jövő elvesztését... Én emiatt vagyok felháborodva!